CímlapsztorikÉrdekes világ

Orbán a rendkívüli jogrend bevezetéséről beszélt: elmondta, mi várható, még nincs vége a járványnak

Beszélt még a brüsszeli bürokraták feléledéséről és Európa menekültkríziséről is.

Mindenki összefogott Magyarországon a koronavírus-járvány elleni védekezésben

– mondta el Orbán Viktor a szokásos Rádióinterjújában a Kossuth Rádióban, a Jó reggelt Magyarország című műsorban.

Hirdetés

A kormányfő a rendkívüli jogrend elrendelését az egyik legjobb döntésnek nevezte, mert így a kormány időben tudott döntéseket hozni.

Mint azt mi is megírtuk, a miniszterelnök szerint védekezés olyan hatékony volt, hogy nem következett be tömeges fertőzés Magyarországon, sokak szerint elsősorban azért, mert a Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által vezetett egészségügyi csapat és az egészségügyi dolgozók időben elvégezték a munkájukat.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy a veszély nem múlt el, a járványügyi készültséget fenn kell tartani.

A sikeres védekezés szerinte több ezer idős ember életét mentette meg.

A gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte:

Több mint egymillió olyan dolgozó van Magyarországon, akinek a munkahelye megmentésében, megtartásában sikerült valamilyen kormányzati segítséget nyújtani.

A rádióinterjúban szó volt a tranzitzónák ügyéről is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta:

“Feléledtek a brüsszeli bürokraták”…

Nemcsak Magyarországra, hanem egész Európa biztonságára nézve is “veszélyes döntést” hoztak az Európai Bíróságon.

Hirdetés

A magyar szabályozás szerint ezentúl “a kerítésen kívül” kell majd várakozniuk a menekülteknek.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.