CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Pécsről vethetnek véget a koronavírus járványnak? Szenzációt jelentettek be

Könnyen lehet, hogy bátor magyar tudósok találták meg a koronavírus Achilles-inát.

Egy olyan magyar eljárás, magyar gyógyszer van egy ideje fejlesztés alatt, mely már most igen ígéretes és kenterbe verheti az összes vakcinát és egyéb kezeléseket.

A lényege ugyanis pont az, hogy még a mutációk ellen is védhet.

Hirdetés

Semlegesíteni tudja ugyanis a szervezetben a vírust, így emberek millióit megmentve világszerte.

A koronavírusba ugyanis gyakran azért halnak meg a betegek, mert túlságosan elszaporodik bennük a vírus, így “átbillennek” egy ponton, amin túl már lélegeztetni kell őket.

És mint tudjuk, a lélegeztetőgépre tett betegek túlnyomó többsége már nem megmenthető.

A hatóanyag fejlesztése a kezdetektől egyetemi és ipari résztvevők szoros együttműködésével valósul meg. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont, mint egyetemi, és a Richter Gedeon Nyrt., ill. ImmunoGenes Kft., mint ipari partnerek együttesen biztosítják a sikert.

“A mi gyógyszerünk az antitesthez hasonló abban az értelemben, hogy ez is a tüskefehérjéhez kötődik és semlegesíti a vírust.

Abban más, hogy a mi gyógyszerünk egyik része a sejt felszínén lévő receptor szintetikusan előállított verziója, amihez ez a vírus kötődik.

Tehát a sejtfelszíni receptort tartalmazza, és hogyha mi sokkal többet juttatunk be az ember szervezetébe ebből a mesterségesen létrehozott molekulából, mint amennyi a sejtek felszínén található, akkor a vírus ehhez az általunk létrehozott hatóanyaghoz fog nagy eséllyel kapcsolódni, nem pedig a sejtekhez.

A gyógyszer másik része pedig stabilizál, ezáltal akár hónapokig védi a szervezetet a COVID-19 ellen.”

Óriási remények vannak, mivel konkrét eredményeket tapasztaltak és mértek:

Hirdetés

“A közelmúltban igazoltuk azt, hogy a gyógyszer a vírust semlegesíteni tudja, hiszen az állatok, a fertőzést követően nem lettek súlyos betegek, ellentétben azokkal, amelyek nem kaptak ebből a hatóanyagból.”

A fejlesztés alatt álló gyógyszertől azt remélik, hogy többek között immunhiányos emberek is kezelhetőek lesznek vele, akikben a vakcina nem tudja kialakítani az immunitást.

Vagyis olyan betegek is megmenthetők lesznek vele, akik a vakcinákkal nem beolthatók, és ez lehet az egyetlen esélyük a túlélésre.

A klinikai vizsgálatokig még több időnek el kell telnie, de ha jól haladnak a magyar tudósok, akkor kijelenthető lesz, hogy megtalálták a koronavírus Achilles-inát és a magyar tudósok által fejlesztett gyógyszer segíthet végleg leszámolni a világjárvánnyal.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!