Tudomány

Porrá fog égni a Föld tüdeje: elfogyhat az oxigén, ami mindent éltet

Az Amazonas területe több helyen is ég, tüzek tombolnak és közben erdőirtások is zajlanak állami színtér emelve. Az Amazonas-medencéből indulhat meg az élővilág katasztrófája?

Január óta 78 383 erdőtüzet jegyeztek fel szerte az országban, ami önmagában is több éves rekord, és a szakértők szerint elsősorban az erdőirtásra és a nagy szárazságra vezethető vissza.

Jair Bolsonaro barzil elnök mindemellett még súlyosbítja is a helyzetet az állami szinter emelt erdőirtásokkal.

Hirdetés

Bolsonaróra az erdőtüzek miatt egyre nagyobb nemzetközi nyomás is nehezedik, miután a Föld tüdejének is nevezett, lángokban álló esőerdő képei bejárták a világsajtót, és nemzetközi felháborodást váltottak ki.

Az Európai Unió részéről több tagállam is felvetette, hogy vétót emel az EU és a dél-amerikai szabadkereskedelmi övezet között.

Vagyis egy kereskedelmi háború is megnyílhat, mely később egyesek szerint nem kizárt, hogy idővel valamiféle fegyveres konfliktusba is átcsaphat.

A nagyobb baj azonban inkább az, hogy olyan nagymértékben pusztul az Amazonas-medence és az ott található esőerdő, hogy a Föld tüdeje 5 éven belül megsemmisülhet.

Ez pedig azt jelenti, hogy a légkörbe oxigént “termelő”, illetve visszajuttató Föld tüdeje nem lesz többé.

Az elemzők szerint ennek katasztrofális hatásai lehetnek.

Egyrészt felborítja a klímaháztartást, másfelől drámaian csökkenhet az oxigén mennyisége a légkörbe.

Szó szerint egyre fullasztóbb lesz a planétánkon a levegő…

Ez pedig elindíthat egy olyan ökológiai is természeti katasztrófát, melybe végső soron maga az ember is könnyen belepusztulhat.

Hirdetés

A levegő oxigéntartalmának csökkenése mindennek a végét jelentheti. Az élővilág fuldokolni kezd, a növények nem teremnek majd annyi termést, a rovarok elhalnak, akárcsak a nagyobb testű állatok is.

És ebbe mi, emberek is beletartozunk…

Az Amazonas-medence megmentése tehát mindenkinek az érdeke, éppen ezért várható, hogy hatalmas konfliktusokat fog még szülni az Amazonas esőerdeinek a védelme azokkal szemben, akik anyagi hasznot látnak az erdőirtásokban.

A gond csak az, hogy így vagy úgy, de az emberiség nem ússza meg, hogy háborúk árán, de újra rendet teremtsen a világban, talán sikerülve megmenteni a természetet…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!