CímlapsztorikÉrdekes világ

Putyin magával az Antikrisztussal háborúzik? Megdöbbentő beszéd egy szent háborúról

A “Putyin agyának” is nevezett orosz filozófus szerint a szent Oroszország küzd az Antikrisztus ellen. Ki mit gondol erről?

„Szent csata ez a sátáni Nyugat ellen”

– mondta Alekszandr Dugin, szélsőséges orosz filozófus, akit sokan a putyinizmus egyik eszmei atyjának is tartanak.

Hirdetés

Bár azt hozzá kell tenni, hogy lényegesen kisebb a befolyása a Kremlre, mint azt általában feltételezni szokás.

Dugin arról beszélt egy tévéinterjúban, hogy egyetért Ramzan Kadirov csecsen hadúr kijelentésével, miszerint „sátántalanítani” kell Ukrajnát.

„Ez egy ortodox csata, az ortodox keresztény szent Oroszország végső, apokaliptikus, eszkatologikus csatája az antikrisztus ellen.

Erről szól ez a különleges katonai művelet”.

Dugin azt persze már nem fejtette ki, hogy miként fér össze az ortodox keresztény szent Oroszország antikrisztus elleni küzdelme a muszlim Kadirov sátántalanításával, miközben mind a ketten az ortodox Ukrajnában keresik az ördögöt.

Sokak szerint valójában Dugin elkezdett teljesen megőrülni, ami nem is lenne csoda.

Ugyanis nemrég Dugin lánya esett áldozatul egy eredetileg ellene elkövetett pokolgépes merényletnek.

Sokan tehát ennek tudják be az egyre szélsőségesebb gondolatokat.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!