CímlapsztorikÉrdekes világ

Szijjártó Péter bejelentette a harmadik világháborút és a globális veszélyhelyzetet

Összeomlóban vannak a nemzetközi intézmények, pergőtűz és támadás alatt van a kereszténység és a család.

A nemzetállamok elpusztítása közeleg?

Szijjártó Péter meglehetősen vészjósló dolgokról beszélt.

Hirdetés

Amit felvázolt, az alapján nagyon komoly és sötét korszak köszönthet a magyarságra, de úgy általában véve a világra is.

Szijjártó Péter a nemzetközi intézmények kudarcáról beszélt az ukrajnai háború esetében, és kijelentette, súlyos globális veszélyt jelent, ha nem kerekedik felül a józan ész a világpolitikában.

Hangsúlyozta, hogy a pandémia alatt a nemzetközi intézmények „kicsit későn ébredtek”, talán egy kivétellel, az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), most pedig azt látni, hogy nem képesek platformot biztosítani az ukrajnai válság rendezéséhez vezető tárgyalásokhoz.

Vagyis a káosz elkezdte eluralni a világot és Európát.

Az ukrajnai háborúról elmondta: Magyarország, szomszédos államként, rendkívüli módon érdekelt a békében, ezért nagyon aggasztónak tartja, hogy a világ épp a másik irányba rohan.

Nagy veszélyekkel jár a jelenlegi helyzet, hacsak nem kerekedik felül a józan ész, ezért újra kell nyitni a kommunikációs csatornákat Kelet és Nyugat között, ennek fontosságát mutatja, hogy a hidegháború alatt több esetben is pusztán ezek segítségével sikerült elkerülni egy újabb világháborút

– taglalta Szijjártó Péter.

zijjártó Péter a Frontvonalak: a hidegháborús szindrómák című panelen naivnak nevezte azokat, akik azt hiszik, hogy ez a háború véget érhet Ukrajna és Oroszország tárgyalásai nyomán, ugyanis elsősorban amerikai–orosz párbeszédre lenne szükség.

Figyelmeztetett,

Hirdetés

MINDENT MEG KELL TENNI A NATO ÉS OROSZORSZÁG KÖZÖTTI KÖZVETLEN KONFRONTÁCIÓ MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN, MERT AZ KÖNNYEN A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ KIROBBANÁSÁHOZ VEZETHETNE.

„Az üzenetünk a szomszédságból, hogy újra kell indítani a kommunikációs csatornákat, véget kell vetni a háborúnak, illetve hogy ne provokáljanak ki semmilyen eszkalációt a mi kárunkra”

– fogalmazott.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!