CímlapsztorikÉrdekes világ

Puzsér keményen beleszállt Majkába a Szijjártós eset miatt

Szerintetek van benne valami? Eléggé kendőzetlen véleményt fogalmazott meg…

Az ország Majkája keservesen panaszkodik, amiért gyűlöletcunami zúdult a nyakába, csak mert félig hivatalos, félig baráti látogatást tett az illiberális külügyminiszter úr munkahelyén

-írja Puzsér a HírKlikken.

Hirdetés

A Mészáros TV kirakatembere nem érti, miért olyan zavaró, ha egy azeri és egy fehérorosz küldöttség közt ő is tiszteletét teszi Szijjártó Péternél.

Majka papa önérzetesen közli, hogy ő sehová sem tartozik:

Egyenlő távolságot tart a politikai oldalak között, amit én készséggel el is hiszek, a hiphop-házmester úr mindössze azt mulasztotta el közölni, hogy ez a távolság mindkét esetben mikroszkopikus.

Karmikus nyomorúság, hogy Majka egykori mentora, Dopeman papa ma már ugyanezt a széles és forgalmas utat próbálja járni. Balliberális elithez dörgölőzése és alternatív köztársasági elnökké választása után ma már nem telik el hét, hogy az Orbán Viktornak való jóízű benyalást elmulassza.

S ahogy Dopeman képtelen megközelíteni hajdan volt védencének zenei és televíziós sikereit, úgy derül fény arra is, hogy Pityinger Lacika lelkes nyelvcsapásai ellenére a Majoros Peti még mindig sokkal közelebb áll a nemzeti húsosfazékhoz, mint egykori mentora.

Forrás: HírKlikk

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!