CímlapsztorikEgészségünkÉrdekes világ

Rákkeltő veszélyes hulladékot lélegzünk be a maszkokkal?! Egy professzor vizsgálata nagy port kavart

Tényleg van bennük kobalt, formaldehid és egyéb egészségre káros anyagok? Utána jártunk a professzor állításainak.

Tényleg veszélyesek lehetnek az arcmaszkok, ha hosszabb távon folyamatosan viseli őket az ember?

Egy igencsak érdekes kutatás látott napvilágot, melyben egy professzor állítja, hogy egyes maszkok, TEHÁT NEM MIND, rákkeltőek lehetnek, súlyos egészségkárosodást is okozhatnak.

Hirdetés

Michael Braungart professzor, a hamburgi Környezetvédelmi Intézet igazgatója olyan maszkokon végzett vizsgálatokat, amelyek miatt az emberek kiütésessé váltak.

Állítása szerint több olyan vegyi anyagot talált bennük, amik bár bevett eljárással készültek és más ruhaanyagokban is benne vannak egyes esetekben, azonban nem szerencsés, hogy ezek egy olyan arcmaszkban kapnak helyet, amit az ember az orra, szája elé tesz állandó viselésre.

Aggályait éppen emiatt fogalmazta meg, illetve szeretné felhívni a figyelmet arra,hogy a maszkok gyártásának még mindig nem elég szigorúak a szabályozásai.

Ezért fordulhat elő, hogy világszerte valamennyi országban a maszkok közel fele nem is lenne alkalmas hosszabb távú hordásra és még veszéllyel is járhatnak.

“Amit a szájon és orron keresztül belélegzünk, az tulajdonképpen veszélyes hulladék,” – mondta Braungart professzor.

Mi is található egyes arcmaszkokban, különösen a klasszikus sebészeti maszkban?

Egyrészt formaldehidet, ami “tiszta” illatot áraszt, de van benne rákkeltő analin is.

A kék színű maszkok esetében még megtalálható bennük kobalt, ami színezékként szolgál.

Ezek bár minimális,a z egészségügyi értékeket nem átlépő arányban vannak jele, a professzor felhívja a figyelmet arra, hogy soha nem volt még példa arra, hogy ezeket hosszú időn át teszteljék, mellékhatásaikat figyelve.

Hirdetés

“Összességében az orrunk és a szánk előtt van egy kémiai koktél, amelyet soha nem teszteltek sem toxicitás, sem pedig hosszú távú egészségkárosító hatások szempontjából,”

– jelentette ki.

A professzor állításainak van alapja.

Ugyanakkor azt ő sem állítja, hogy minden arcmaszk sok vegyi anyagot tartalmaz.

Tanulmányával fel szeretné hívni a világ figyelmét arra, hogy szigorúan kellene szabályozni az arcmaszk gyártását .

Az embereknek pedig fontos lenne figyelniük, milyen fajta maszkot hordanak és milyen forrásból vásároltak azt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.