CímlapsztorikEgészségünk

Rákot okozhatnak az ásványvizek palackjaiból kioldódó vegyi anyagok! Egy tanulmány nagyon durva dolgokat állít!

A kutatók összesen 16 féle ásványvizet tettek ki hőhatásnak négy héten át, aminek eredményeképpen borzalmas adatokra derült fény.

Ásványvizek lehetnek a modern társadalom rákbetegségének az oka?

Azt már egy ideje ismeri a közvélemény, hogyha nem megfelelően tárolod az ásványvizet, fogyasztásával többet ártasz, mint használsz.

Most azonban egy friss tanulmány brutális dolgokat mutatott ki. Rákkeltők lehetnek az ásványvizek, a tartalmuk, és a flakon miatt is, amiben tárolják őket.

Hirdetés

A botrány azért dagadhat most nagyra, mert ezekkel a dolgokkal a gyártók tisztában lehettek, akár évek óta tudhatnak róla, hiszen zárt körökben ők is csináltattak különféle tanulmányokat.

Ám az eredmények ismeretében síri csend lett, és soha többé nem beszéltek róla, érthető módon, mivel nem akartak jelentősebb bevétel kiesést.

2013-ban az egy főre eső éves – palackozott, természetes – ásványvízfogyasztás 116 liter volt. Ugyanakkor a nagymértékű növekedést nem feltétlenül követte információbővülés. Bizonyos körülmények között ugyanis veszélyes lehet az ásványvíz, erer világíott rá a tanulmány, mely nemrég készült el.

A WHO is megemlíti

A WHO is felfigyelt a jelentésre, és a végleges karcinogén listára is felkerülhet “ajánlásként” az ásványvizekkel kapcsolatos megfigyelés.

Nemrég már mások is észlelték a durva összefüggést a dganatok előfordulása, és az ásványvíz fogyasztása között.

A Floridai Egyetem kutatása például néhány éve rávilágított, hogy a felmelegedett palackokból már nem tanácsos meginni a vizet, mert azok BPA-szintje jelentősen megnő.

A BPA – vagyis biszfenol-A – egy olyan vegyszer, melyet a polikarbonát műanyagok előállítása során használnak.

A kutatók összesen 16 féle ásványvizet tettek ki hőhatásnak négy héten át, aminek eredményeképpen a palackokból BPA oldódott ki a vízbe.

Az ásványvizek mögötti borzalmas valóság

Ugyanezen logika mentén jobb óvatosnak lenni más műanyag csomagolású termékekkel is, így például szénsavas üdítővel, műanyag tejesflakonnal.

Egy másik tanulmány arra világított rá, ami szintén megdöbbentette a világot: mégpedig az, hogy az egyszerű csapvíz kevesebb káros anyagot tartalmaz, vagyis egészségesebb, mint az ásványvizek nagy része, beleértve a világ legnépszerűbb márkáit is.

Hirdetés

Az ásványvizek tehát nem csak belső tartalmukat tekintve, de a tárolásuk módja miatt is veszélyesek lehetnek, és segíthetnek a daganatok, tumorok képződésének, és elindíthatják a rákosodás folyamatát.

Mit tehet az átlag fogyasztó?

Joggal merül fel a kérdés, hogy fogyasszunk-e ezentúl, ha igen, milyen mennyiségben?

Azt tanácsoljuk, hogy mindenki egyénileg mérlegeljen, mi mennyit ér meg neki, ha már az életéről, egészségéről van szó.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.