Misztikum

Reptilián uralom alatt a Föld? Tényleg mindent ŐK irányítanak?

Egy megdöbbentő elmélet szerint a világ vezetői pozíciói felett már rég nem emberek uralkodnak.

Csöndes földönkívüli gyarmatosítás zajlik?

Tényleg létezhet egy az emberiség felett álló szervezett magánhatalom, melynek tagjai az úgynevezett kékvérűek és a kiválasztottaknak tartják magukat?

Valóban évszázadok óta jelen vannak a földön olyan idegen lények, akik az emberek között elvegyülve próbálták beásni magukat minél közelebb a hatalomhoz?

Hirdetés

Tényleg egyfajta csöndes hadviselés általi gyarmatosítás zajlik az emberiség ellen?

Egyes elméletek szerint ugyanis a világelit valóban létezik, az a szűk, közel 300 családból álló érinthetetlen réteg, mely a világ javainak 96%-a felett rendelkezik.

A maradék 4%-on osztozik mindenki más.

Sötét pszichológiai módszerekkel uralkodnak 8 milliárd ember tudata felett?

Ezen elméletek azt is kimondják, hogy az embereket uralom alá hajtó reptilián lények célja valójában nem a civilizációnk teljes eltörlése.

Helyette uralkodni akarnak rajtunk, egy rabszolga társadalmat akarnak belőlünk létrehozni, melyet az orránál fogva lehet vezetni.

A politikai élet terén, a gazúságban és a médiában mindenhol kulcspozícióba lehetnek olyan nem emberi vezetők, akik ezt az utat egyengetik, készítik elő.

Sötét pszichoógiai módszerekkel próbálják leuralni közel 8 milliárd ember tudatát.

Földönkívüli dinasztiák

A Meroving-dinasztiában, a brit uralkodóházban, de a tekintélyes Rotschild családban is meghatározó a „gyíkembervérvonal” és a reptiliánok által irányított háttérhatalom felelős a történelem szinte összes háborújáért, gazdasági és társadalmi válságáért, hiszen így tudják egymásnak ugrasztani a nemzeteket és destabilizálni a civilizációkat.

Ők irányítják a tőzsdét, különböző berendezések segítségével manipulálják az időjárást, járványokat terjesztenek el.

Hirdetés

Jól ismerik az ember gyarló, kapzsi természetét, így könnyen találnak maguknak szövetségeseket az elit köreiből, akik képesek akár saját fajuk ellen is dolgozni a kellő hatalom és anyagi motiváció fejében.

Ki mit gondol erről?

Annyi biztos, hogy mindezen elméletekre egyelőre semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincs, így inkább tekintik a szkeptikusok a fantázia szüleményeinek.

Ugyanakkor a világelittel kapcsolatban számtalan valóban érdekes és rejtélyes dologról lehet hallani ami rengetegszer táptalaja lehet különféle elméleteknek.

És persze végső soron semmi sincs teljesen kizárva…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.