Egyéb

Samuel Noah Kramer: A Sumer Birodalom eltitkolt múltja az egész emberi történelmet újraírhatná

Igazából ő mondta ki először, hogy honnan származunk, hogy a Biblia ugyanazt mondja, amit a sumer leírások… az ősi teremtőkről is többször beszélt!

Személye nagyon sokat foglalkozott az emberiség ősi múltjával, azon belül is különösen nagy figyelmet szentelt a sumer történelem feltárásának.

Zecharia Sitchin mellett a másik legfontosabb személy volt annak az alternatív történelmi múltnak a feltárásának, amit ma elhallgatnak előlünk.

Hirdetés

Legalábbis nem a teljes igazság felszínre hozatalában érdekeltek.

1929-ben doktori disszertációját az ékírásból tartotta.

Ahogy egyre jobban elmélyedt a múltban, egyre jobban rájött, hogy valami fantasztikus dolgot fedezett fel, a sumer civilizációt.

Hamar rájött, hogy ez messze megelőzte bármelyik másikat a földön, sőt, hogy mind onnan származik.

Mivel tejes mértékben értette az ősi írást, nyitott könyvként olvasta a múltat és meg is írta könyveiben.

Samuel Noah Kramer volt a modern kor legnagyobb sumer szakértője, tudását és ismereteit nem tudta senki sem kétségbe vonni.

Igazából ő mondta ki először, hogy honnan származunk, hogy a Biblia ugyanazt mondja, amit a sumer leírások, illetve az 1980-as évekre már eljutott technikai és orvosi fejlődésünk egy olyan szintre, hogy maga Samuel Noah Kramer is megértette azokat a dolgokat, amiket fiatalon még nem.

Kortársai szerint élete utolsó éveiben olyan mértékű tudáshoz, információhoz jutott, melyet leírni már nem mert, ezért ismerősei közül sokan meg is kérdőjelezik halálát (1990), hiszen erős, egészséges volt.

Ő maga sokat beszélt és írt arról, hogy kutatásai szerint kik is lehettek azok az ősi istenek, akiknek az emberiség a saját létét is köszönheti.

Hirdetés

Nem mondta ki, hogy szerinte kik lehettek az istenek, csak elbeszélte a sumer leírások alapján földi életüket, cselekedeteiket.

Mivel maga sem értette meg, éppen a világ akkori gondolkodási korlátai miatt az istenek földre szállását, távozását, hosszú életét (bár arra rájött, hogy a halhatatlanság, az csak igazából az emberinél hosszabb élet), ezért elnevezte mitológiának, így minden egyben elért egymás mellett.

Részben ugyanazt vallotta, mint Zecharia Sitchin: ősi idegen civilizáció alkotott minket.

Ezt ugyanis tényként írták le a sumer agyagtáblák, és domborművek.

Sőt, kevesen tudják, de a sumer civilizációhoz legközelebb állónak a magyar, török és baszk kultúrát nevezte meg, illetve magyar földön megtalált sumer ipari alkotásokról beszél.

A Teremtés eposzban leírt ősi ütközés a Nibiru és a Föld őse között, valamint a Hold eltérő szerkezete, amit Sitchin is leír, tudományosan igaznak látszik, valamint az üstökösök ellentétes haladási iránya a Naprendszer bolygóihoz képest, tovább más síkú pályája. Az üstökösök a valamikori ütközés szilánkjai.

Tény, hogy a homo sapiens több millió éves ugrást hajtott végre a történelemben, 250-300 ezer évvel ezelőtt.

Megjelent több olyan gén, melynek nem kellene ott (bennünk) lennie.

Az evolúció elméletében több a kérdés, mint a válasz, kisebb fejlődések kimutathatók, de a nagyokra egyáltalán nincs magyarázat. Tipikus példa a szem. Nincs olyan tudós, aki azt állítaná, hogy evolúció révén ki tudna alakulni, kiindulva egy fényérzékeny sejtből. A szem csak úgy van.

Ádám volt az első életképes, emberi kinézetű genetikai kísérlet eredménye. Azonban nagyon buta volt, használhatatlan bármire. Sok mai kutya okosabb.

Az “egy ősanya” is bizonyítottnak látszik genetikailag.

Az idő előrehaladtával újabb és újabb genetikai próbálkozások történtek, így jöttek létre a népcsoportok: afrikaiak, ázsiaiak, fehér emberek.

Ez időben a neanderiek kipusztultak.

Ne feledjük, hogy mikor a homo sapiens fejlődésnek indult, éppen egy jégkorszak közepén voltunk, mikor az élet nem fejlődik, hanem visszaszorul és harcol azért, nehogy kipusztuljon.

Érdekes tény, hogy a dínók sem tűnnek földi eredetűeknek, náluk is található néhány “idegen” gén.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!