MúltidézőTech-Kütyük

Senki sem tudja, miért építették meg a nácik által készített legbizarrabb szerkezet

Nem tudni, milyen fémből készült, sem azt, hogy milyen céllal hozták létre. A náci Németország legfurcsább szerkezetének rejtélye.

Keveset tudni róla

Létezik egy szerkezet, amiről még ma is alig tudni valamit. A németek készítették a világháború alatt, de hogy pontosan hol, hogyan akarták bevetni, milyen eljárással készült, és mi lehetett a funkciója, arról megoszlanak a vélemények.

Történészek, mérnökök, haditechnika szakemberek is vizsgálták már, de senki sem tudott kielégítő választ adni a náci “gömbtank” rejtélyére.

Hirdetés

Merthogy ez a tank valóban gömb alakú volt.

Mindösze annyit sikerült róla megállapítani, hogy feltehetően egy egyhengeres, kétütemű motor hajtotta.

Az elején találtak két apró nyílást, ezen keresztül lehetett belőle kilátni és irányítani a szerkezetet.

A hátulsó kar és támasztókerék pedig a stabilitást szolgálta.Páncélzata mindössze 5 mm vastag volt.

Mivel a mintavételezést a múzeum nem engedélyezi, nem tudni milyenfajta fémből építették meg.

Ez utóbbira még visszatérünk…

Nem létező tervrajz, titkosított iratok?

Már csak azért sem tudnak róla sokat a mérnökök sem, mert nem maradt fenn róla egyetlen tervrajz sem.

Mindössze néhány példánya ismert, egy kiállítási darab is van, ami Oroszországban a Kubinkai Tank Múzeumban megtekinthető. Minden bizonnyal lennie kellett tervrajznak, lévén hogy megépültek ezek a prototípusok.

Annyi biztos, hogy a náci Németországban készült, ahonnan később Japánba szállították.

Hirdetés

1945-ben Mandzsúriában került a szovjetek kezére.

A járművet európai csatatereken sohasem vetették be és mindössze egyetlen darabot találtak belőle a Távol-Keleten.

A német mérnökök a második világégés alatt több „csodafegyver” fejlesztésébe belefogtak, ezektől az eszközöktől várták a háború menetének megfordítását.

A legtöbb ilyen szerkezet azonban túlságosan későn vagy csak prototípusként készült el. A sikeresen megépítettekből sem állt rendelkezésre elegendő, hogy a Harmadik Birodalomnak hadisikereket hozzanak.

Eme törekvések egyik bizarr termékének számított a furcsa kinézetű Kugelpanzer (labdatank vagy gömbtank). A jármű valódi céljáról – mivel hivatalos dokumentumok nem maradtak fenn – azóta is keveset tudni.

Ismeretlen fém az alapja

A nyílásokról úgy vélik, hogy talán géppuskáknak adhatott helyet, erről nincs konszenzus.

Sokkal érdekesebb inkább maga a fém, melynek pontos ötvözetét nem sikerült egyértelműen meghatározni. Pontosabban megvizsgálták, de ehhez hasonlóval nem találkoztak, tehát ez is egyedi összetételű lehet.

Maga a védelem, amit ez a páncél biztosított viszont nem volt jelentős, algi 5mm vastagságú volt, ami egy tankhoz képest szinte nevetségesen vékony.

Sokak szerint a nácik egy félresiklott prototípus kísérlete az egész, egy olyan “elkaszált” terv, amiből nem lett semmi.

Abban az időben rengeteg olyan szerkezetettel kísérleteztek, amiket végül soha nem vetettek be. A legőrültebbektől kezdve alegfurább eszközökig…

Megnyerhették volna vele a háborút?

Egyes történészek szerint nem kizárt, hogy megnyerhették volna a németek a háborút, ha ez és az ehhez hasonló fejlesztések nem futnak vakvágányra.

A Kugelpanzernek megvoltak a maga taktikai előnyei a harctéren.

A műszaki leírások alapján fürgébb lehetett a többi tanknál, és ebben lehetett a másokkal szembeni nagy előnye.

Persze ezt nem lehet biztosra tudni, hisz a történelem máshogy alakult, és ez már mindig is a “mi lett volna ha…” kategóriába lesz sorolva.

Kétségtelen, hogy a második világháború egyik legbizarrabb szerkezete, pedig ha nácikról van szó, mi már semmin sem csodálkoznánk.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.