Tudomány

Váratlan dolog derült ki a koronavírusról, a kutatókat is meglepte- ez lehet a remény?

Ez mindent megváltoztathat… Ráférne a világra egy olyan csoda, mint amit most felfedezni véltek.

Drukkoljunk, hogy ez igaz legyen!

Lehet, hogy mégsem okoznak olyan nagy bajt a koronavírus új variációi, mint azt korábban a kutatók feltételezték annak alapján, hogy a jelenlegi oltásokkal szemben viszonylag ellenállóak.

Hirdetés

A súlyos betegség elkerülhetőnek látszik.

Mindezt a a Financial Times cikkéből derítették ki.

Egy új kutatás szerint ugyanis az emberi szervezet erőteljes választ ad az új változatokra is, ha már volt dolga korábban a koronavírussal.

Az amerikai La Jolla Institute for Immunology és a University of California kutatói arra hivatkoznak, hogy T-sejtek közt vannak olyanok, amelyek emlékeznek a korábbi fertőzésre, akár természetes úton, akár vakcina segítségével érte az a pácienst.

A Wikipedia szerint a T-limfociták vagy T-sejtek a fehérvérsejtek egyik alcsoportja, amely központi szerepet játszik a sejtes immunválasz működésében.

A mostani kutatásban az angol, a brazil, a dél-afrikai és a kaliforniai mutánssal szemben is ellentámadást indítottak, ami azt jelenti, hogy ha a koronavírus-betegség nem is kerülhető el, a súlyos állapotot megúszhatják a betegek.

Ezek a kutatási eredmények enyhíthetik a szakemberek félelmét attól, milyen galibát okozhatnak a mutáns vírusváltozatok.

Megjegyzendő, hogy ellenőrző független vizsgálatokat még nem végeztek az eredmények megerősítésére.

Az új kutatást azt követően indítottak, hogy a P.1 névre keresztelt brazíliai változatról kiderült, hogy vele szemben nem nyújt védettséget az, ha valaki korábban átesett a koronavírus-fertőzésen vagy megkapta a ma ismert oltások egyikét.

Hirdetés

A brazil mutánst már 25 országban mutatták ki. Brazil kutatók arra jutottak, hogy a korábban keletkezett antitestek nehezebben teszik ártalmatlanná a P.1 változatot.

Ezt a kutatást sem erősítették meg ellenőrző vizsgálatok.

A koronavírus-mutációban közös, hogy mindegyik fertőzőbb az eredeti kórokozónál, ami nagy szerepet játszik a járvány harmadik hullámának gyors felfutásában.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!