Címlapsztorik

Tömegek “vonatoztak” a Deák téren – videón az emberi hülyeség és felelőtlenség

Itt egy videó, amely szombaton készült a Deák téren:

Ezen az látszik, hogy a hétvége estéjére már olyan tűzforró lett a lazítások adta szabadtéri mulatozás heve, hogy még az úgynevezett mulatós estékből elmaradhatatlan vonatozás is előkerült nem sokkal este 9 után.

A videót a szereplők személyiségi jogai védelmében homályosította el a Telex, amelynek az egyik olvasója küldte be a felvételt.

Hirdetés

A videó készítője a közelben ugyan látott este rendőrt, akik igazoltattak itt-ott embereket, a vonatozással azonban nem törődtek.

Azt is elmondta:

Hogy szombat este olyan sokan voltak a Deák téren, hogy a mobilnet sem működött rendesen.

Már múlt szombaton is tömegjelenetek alakultak ki a belvárosban, miután 3,5 millió beoltott után megnyithattak a vendéglátóhelyek teraszhelyiségei.

Már akkor is sokan voltak az Akváriumban, de olvasónk videója szerint egy héttel később még nagyobb lett a tömeg.

Mit gondoltok erről az önfeledt, sokak szerint teljesen felelőtlen “rajzásról”, amit főleg a fiatalok művelnek, tojva mindenre?

Jogos, nem jogos?

Lehetnének óvatosabbak?

Hiszen ők is terjeszthetik még a vírust, ezzel akár meg is ölhetnek valakit.

Hirdetés

Ugyanakkor az is igaz, hogy egy éve már, hogy mindenkit hülyítenek a nyitás ígéretével, nem csoda, hogy sokan totálisan elvesztették azt a bizonyos önkontrollt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.