CímlapsztorikÉrdekes világ

Ufók márpedig vannak, és hamarosan felfedik magukat – állítja egy kormányközeli bennfentes

Idegenek vannak a Föld légkörében, 24 órában monitorozzák az emberi társadalmat – állítja.

Szinte biztos, hogy az idegenek jelen vannak a Földön, éás régóta beépültek az emberi társadalomba.

Ezt onnan is sejteni lehet, hogy a társadalom összetétele és a benne viselkedő emebrek elkezdtek máshogy reagálni.

Hirdetés

A társadalomátszoktatása zajik egy másik, alapvetően Új Világrendbe.

Az idgeenek pedig évmilliók óta vissza-vissza látogat tak a Földünkre, valójában soha nem mentek el.

Bizonyos “őrszem” kolóniákat mindig is hagytak hátra, melyek rejtetten, de itt éltek velünk.

Paul Hellyer, Kanada volt védelmi minisztere saját maga mondta egy nylít meghallgatáson, hogy kezébe keürltek olyan dokumneutmok, melyke igazolják: az diegenek jelen voltak bolygónkon.

Sőt, most is jelen vannak, tanulmányoznak minket.

Mi sem lehet jobb bizonyíték, mint ez a felvétel montázs:

A felfedésre várnak, hamarosna pedig lejöhet ez a felfedés, amikor bizon yossá válik fajunk számára, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek.

A felfedést azonban az emebriségfelemelkedéséhez kötötték és kötik:

Jelenleg az ember nem tud kilépni ömaga árnyékából, ez pedig akadályozza az ő “visszatérésüket” a köztudatba.

Hirdetés

Hogy fellebbentsék magukról a fátylat.

Mit gondoltok? Lehet benne valami?

Tényleg folyamatosan a Föld légkörében vannak és ezek az ismeretlen objektumok, ufók mind a jelenlétük bizonyítékai?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.