EgészségünkÉrdekes világMisztikum

Varázslatos tibeti jógagyakorlatok, melyek felszabadítják a tested és a lelked

Tulajdonképpen ez az öt gyakorlat rendszeresen végezve az “örök fiatalság” forrása, harmonizálja a testet és lelket, egyensúlyba kerül az univerzummal.

Minden nap el kell végezni az öt gyakorlatot, hogy kedvező hatása kiteljesedhessen.

Az első héten minden gyakorlatot háromszor végezzünk, majd a második héten ötször, a harmadik héten hétszer,… egészen addig növelve hetente a gyakorlatok számát kettővel, amíg el nem érjük a 21-es ismétlésszámot.

Hirdetés

5 csodálatos hatású gyakorlat, nyugtatja a tested és a lelked

A gyakorlatokat ne végezzük túl gyorsan, de túl lassan sem. A légzés ütemében mozogjunk.

Most pedig nézzük a gyakorlatok leírását:

  1. Ez egy igen egyszerű gyakorlat. Álljunk alapállásba, karunkat emeljük oldalsó középtartásba, és kezdjünk el forogni az óramutató járásával megegyező irányba. Egy körbefordulás számít egy gyakorlatnak, az első alkalommal három kört írjunk le. Ezt befejezve álljunk megmozdulatlanul, tenyerünket illesszük össze a testünk előtt, mintha imádkoznánk. Nézzük erőteljesen a kezünket, ez segít a szédülésünk leküzdésében is.
  2. Feküdjünk hanyatt, kezünket tegyük szorosan a testünk mellé kétoldalt, tenyerünkkel lefelé. Emeljük fel a fejünket és a páros lábunkat egyszerre (állunkat szorítsuk a szegycsontunkhoz), közben szívjuk be a levegőt, majd engedjük vissza mindkettőt, közben fújjuk ki a levegőt. Az első alkalommal végezzünk három ismétlést.

A napi gyakorlatszám elvégzését követően feküdjünk lazán tartott karokkal, lábakkal, lélegezzünk egyenletesen, nyugodtan.

3. Térdeljünk egy jógaszőnyegre, felső testünk maradjon egyenes, lábujjunkkal támaszkodjunk a talajon, kezünket tegyük a test mellé, a combunkra. Fújjuk ki a levegőt, közben hajtsuk le a fejünket, állunkat szorítsuk a szegycsontunkhoz. Szívjuk be a levegőt, közben hajoljunk hátra. Ebből is végezzünk az első alkalommal hármat. Befejezve csípőnket hátratolva, üljünk a lábfejünkre, karjainkat nyújtsuk előre és pihentessük rajtuk a fejünket.

4. Üljünk nyújtott ülésbe, nyissunk kb. 30 centiméter széles terpeszt. Kezünket tegyük a csípőnk mellé kétoldalt, előrenéző ujjakkal. Fújjuk ki a levegőt, közben hajtsuk le a fejünket, szorítsuk állunkat a szegycsontunkhoz. Majd szívjuk be a levegőt, közben emeljük meg a csípőnket és hajtsuk hátra a fejünket. Végül térjünk vissza kiinduló helyzetbe. Végezzünk ebből a gyakorlatból is hármat az első alkalommal, majd pihenésképpen behajlított lábainkra hajtsuk rá a fejünket.

5. Készüljünk úgy, mintha fekvőtámaszt szeretnénk csinálni (tenyér- és lábujj támasz). Fújjuk ki a levegőt, közben engedjük le a hasunkat és hajtsuk a fejünket hátra. Majd szívjuk be a levegőt, közben emeljük meg a csípőnket, háztetőt formázva. Ebből a gyakorlatból is három ismétlés célszerű kezdetben.

Pihenésként a harmadik gyakorlatot lezáró mozdulatot alkalmazzuk (fenék hátra, lábunkra ülünk, fejünket a karunkon pihentetjük).

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.