CímlapsztorikÉrdekes világ

Vége a rizsának: elővették a tavalyi Lidl-blokkokat, összevetették a mostaniakkal, döbbenetes a végeredmény!

De azért közben “dübörög a gazdaság”, meg “Magyarország előre megy nem hátra” ugyebár…?!

Folyamatosan hallunk arról, mennyit drágult az élet, mekkora az infláció, de sokan már csak legyintünk a hírekre, és azon gondolkodunk a kasszánál, hogyan lehet valamivel kisebb a számla, hogyan spórolhatunk mindennapokban.

De most itt a kendőzetlen igazság, úgy, ahogy talán nem is szerettük volna látni:

Hirdetés

A Lidl blokkjai mindent megmutatnak arról, valójában mennyivel is kellett összébb húznunk azt a bizonyos nadrágszíjat.

Előre szólunk. NAGYON!

A Kiszámoló blog most egy nagyon egyszerű trükkhöz nyúlt:

Fogták a Lidl alkalmazását, amely többek között eltárolja a vásárlásnál kapott blokkjainkat is, és ez alapján összevetették az egy évvel ezelőtti árakat a mostaniakkal.

Nyugodtan mondhatjuk: a végeredmény megdöbbentő.

És természetesen nem arról van szó, hogy egyedül a Lidl drágította az árait, vagy ez a cég különösen agresszíven tolná felfelé az árakat: egyszerűen ennyit változott a piac, ennyit nőttek az árak az élelmiszerszektorban.

De nézzük a részleteket!

Termék tavalyi (Ft) idei (Ft) drágulás százalékban

Crema szemes kávé 1599 3799 137,6 %

Hirdetés

camambert sajt 289 439 51,9 %

leveles tészta 299 349 16,7 %

zabszelet 109 169 55 %

papírzsebkendő 100-as 139 249 73,2 %

papírzsebkendő dobozos 369 539 46,1 %

pogácsa 99 159 60,6 %

tej 1,5 % 189 349 84,7 %

tartós tej 1,5 % 199 375 88,4 %

pilos vaj 649 1049 61,6 %

nosztalgia kifli 89 109 22,5 %

A táblázatban jól látszik, hogy vannak olyan termékek, amelyek bőven ötven százalék fölött drágultak.

Ez pedig nyilván nem véletlen, hiszen ismert, hogy Európában épp Magyarországon drágultak legjobban az élelmiszerek az elmúlt időszakban.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.