Misztikum

Végső beismerés: 3 UFO-t lőtt le a Pentagon, nagy bejelentések várhatók

A Pentagon megerősítette, hogy UFO-kat lőttek le.

Jön a Nagy Felfedés?

Könnyen lehet, hogy ezzel egy interplanetáris háborút robbantott ki az emberiség?

Hirdetés

Miután 2023. február 4-én az amerikaiak lelőtték a kínai ballont, három azonosítatlan repülő tárgyat is megsemmisítettek.

Beismerték: ufókat lőtt le a Légierő?

Annyit biztosra lehetett tudni, hogy a három objektumnak semmi köze nem volt Kínához, de mind ez idáig nem derült ki, hogy pontosan mik is lehettek.

Ahogy a Daily Star is megírta, az első – nagyjából autó méretű – tárgyat február 10-én lőtték le, miután megjelent egy F-22 Raptor vadászgép radarján.

A második, henger alakú objektum 24 órával később jelent meg Yukon felett, a harmadik pedig szintén 24 órával később, 20 ezer láb magasan a Nagy-tavak felett – utóbbit egy F-16-os vadászgép semmisített meg.

A védelmi tisztviselők akkor azt mondták róla, hogy egy „pilóta nélküli nyolcszögletű szerkezetnek, potenciális megfigyelési képességekkel” rendelkező repülő.

A Pentagon egy sajtósa most megtörte a csendet, és kiadott egy nyilatkozatot az azonosítatlan objektumokról készült felvételekkel kapcsolatban:

„Elmondhatom, hogy jelenleg nincs olyan kép vagy videó, amelyet ki tudnánk adni. A képek továbbra is titkosak, és nem kaptam semmilyen információt a besorolás változásának lehetséges idővonaláról.

A Pentagonnak nem kell olyan felvételeket közzétennie, amelyek „biztonsági kockázatot” jelentenek”.

Sokak szerint a Pentagon ezzel megerősítette, hogy valóban UFO űrhajókat lőttek le februárban, de képeket továbbra sem fogják közzétenni.

Hirdetés

Interplanetáris háború, vagy Nagy Felfedés küszöbén?

Sokak szerint ezzel a Pentagon és az amerikai légierő akár a harmadik világháborút is kirobbanthatta, ami ráadásul az első interplanetáris háború is lehet egyben egy idegen fajjal szemben.

nemrégiben felvetette a Pentagon két szakértője, köztük a Harvard Egyetem tudósa, Avi Loeb, hogy a Földön tapasztalt ufó jelenségek egy részére magyarázat lehet egy a Naprendszerben tartózkodó anyahajó, mely folyamatosan ufó szondákat küldhet a Földre megfigyelési célból.

Egyesek szerint a légierő éppen ezeket lőhette le és senki sem tudja, hogy erre a földönkíüvliek hogyna fognka reagálni.

Mások szerint semmi ok sincs a pánikra és a Pentagon nem ennyire meggondolatlan, és valójában a Földlakók lassú felkészítése zajlik az első valódi földönkívüli kapcsolatfelvételre.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.