Misztikum

XVI. Benedek titkos hadjárata a Vatikán ellen: a Titkos Levéltár iratait és számos sokkoló titkot hozhat napvilágra?

A Vatikán hamarosan rengeteg történelmi dokumentumot tesz közzé, köztük olyanokat, amikkel kapcsolatban 50 éve vita folyik.

Az egészhez ráadásul a korábban belülről megpuccsolt XVI. Benedek pápának is köze van.

A Titkokszigete.hu korábban már írt arról, hogy hogyan is kerülhetett valójába trónra annak idején Ferenc pápa.

Hirdetés

XVI. Benedek ellen ugyanis egy belső elmozdítási kísérletet, azaz puccsot követtek el, és ez a puccs sikeres volt. Benedek pápa ugyanis két dolog miatt nem volt megfelelő a Vatikánban működő illuminátus kötődésű vezetésnek.

Egyrészt nem volt könynne manipulálható, másrészt meg kívánta védeni Európát.

Ne feledjük, a migrációs nyomás előtt voltunk, és olyan egyházfőre volt szükség, aki nem rendelkezik európai gyökerekkel.

Emellett gond nélkül át tudja hangolni a társadalmi hangulatot, a közvélekedést a menekültek befogadásával kapcsolatban.

Emellett Benedek meg akarta reformálni az egyházat, fel akarta számolni a Vatikán falain belül uralkodó sötétséget.

Ezt pedig ezen sötétség tagjai nem engedhettek…

XVI. Benedek pápa azonban az egyházból való eltávolítása után sem adta fel teljesen.

Jose Tolentino Calaca de Mendonca bíboros, az egyház levéltárosa és könyvtárosa szerint az, hogy a Vatikán megnyitja XII. Pius archívumát, nagy ügy a Katolikus Egyház számára.

Ennek valószínűleg azon tényhez is köze van, hogy XVI. Benedek pápa nagy rajongója XII. Piusnak, és a szentté avatását szeretné elérni.

Hirdetés

Emellett a terve minden bizonnyal az, hogy lerántja a leplet a Vatikán valódi, belső működéséről és annak közelmúltban, azaz az elmúlt 50-100 évben elkövetett bűneiről.

Benedek pápának tehát olyan tervei vannak, amivel lapjaiban rengetheti meg az egyházat.

Ugyanakkor ő maga sem lehet bizonyos abban, hogy a Vatikán előre gondolkodói vezetői nem tüntettek előre el minden kompromittálóbb bizonyítékot már régen a levéltárakból.

Korábban ugyanis felmerültek olyan információk, hogy titokban már számos dokumentumot eltüntettek, vagy egy másik, sokkal titkosabb helyre szállítottak.

Vagyis a Vatikán Titkos Archívumának feltárása, megnyitása csak egy figyelem elterelés.

Ez hamarosan kiderül, mindenesetre Benedek pápa több ízben érezhetően kritizálta utódja, Ferenc pápa munkásságát, így a nyilvánosság felé is érezhető volt a két pápa, és az általuk megjelenített két világ szembenállása.

Sokan úgy tartják, hogy Ferenc pápa valójában tényleg az illuminati embere, vagyis a pápai székbe a puccs által “tették be”.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.