CímlapsztorikÉrdekes világ

Zelenszkij kiakadt: a szankciók nem elegendőek, újabbakat követel az EU-tól

Szerinte a nyugatiaknak új utakat kell találniuk, hogy nyomást helyezzenek Oroszországra.

Még több szankcióval kell válaszolni az orosz támadásra, de az ukrán talpraállás így sem kérdéses

– mondta az ukrán elnök.

Hirdetés

Ki mit gondol?

Zelenszkij elnök kedd késő esti videóüzenetét az után tette közzé, hogy a G7-országok vezetőivel tárgyalt.

Az ukrán politika új megfogalmazását használva ő is terrorcselekményként beszélt a hétfői orosz támadásról, és azt mondta:

Annak a gondolatától is meg kell fosztani Oroszországot,

hogy a terrorral bármit is elérhet.

Azt, hogy pontosan milyen újabb szankciókra, illetve az Ukrajnának adott nyugati támogatásra gondolt, nem részletezte.

A G7 mindenesetre biztosította arról, hogy pénzügyi, humanitárius, katonai, diplomáciai és jogi támogatást is adnak Ukrajnának, addig, amíg csak szükséges.

Sokakat megoszt Zelenszkij mostani felszólítása, vagy ha úgy tetszik, kövezelése.

Egyesek szerint jogos, mert az EU gazdaságilag akar megfizetni egy alapvetően olyan háborúban, mely lassan őt is érinti, és melyet vérrel lehet csak kiegyenlíteni.

Hirdetés

A Nyugat inkább feláldoz csöndben egy országot, hogy ne legyen világháború…?

Ez azért komoly lecke mindenkinek, az ukrán példa igazolja, hogy lehet itt bohóckodni “semlegességgel” és stb., de kb. az egyetlen igazi biztosíték, a NATO tagság!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.