CímlapsztorikMisztikum

10 megdöbbentően bizarr történelmi tény, ami abszurd, mégis igaz

Rasputin túlélte, hogy megmérgezték és meglőtték, Nagy Sándort élve temették el, Einstein pedig majdnem Izrael miniszterelnöke lett… ezeken a bizarr történelmi tényeken le fog esni az állad.

Nagy Sándor élve eltemetése

Nagy Sándor “a hódító” volt az, aki létrehozta a legnagyobb szárazföldi birodalmat, amit a világ valaha látott. Kr. e 323-ban sajnos azonban megbetegedett és 12 hónapnyi betegség szenvedés és fájdalom után örökre lehunyta szemét.

Teste viszont 6 nap után sem mutatott bomlásra utaló jeleket. A ma élő tudósok azon a véleményen vannak, hogy Nagy Sándor Guillain-Barré-szindrómában szenvedett, ami egy olyan autoimmun gyulladásos betegség, mely az idegeket, ideggyököket érinti.

Hirdetés

Vagyis gyakorlatilag megbénult, de nem halt még meg, mégis így temethették el. Borzalmas lehetett az utolsó pár órája.

Augustus, mint a világ leggazdagabb embere

Ö örökölte meg a trónt Julius Caesar után, vagyona nettó értéke 46 billió dollárra tehető. Egyesek szerint azonban Mansa Musa Timbuktu királya volt a világ leggazdagabb embere, akit egyébként Arany Királyként is emlegettek.

Rasputin, aki csak nem akart meghalni…

Grigorij Jefimovics Raszputyin orosz szerzetes volt, aki elég nagy hatással volt a cári családra. Ahogy teltek-múltak az évek úgy lett egyre nagyobb szálka a nemesek szemébe. Egy nap eldöntötték kiiktatják és ez a nap 1916. decemberében 16-án jött el.

Azzal csalták el, hogy a világ legszebb nője akar vele találkozni, és egy olyan pincébe vezették, ami romantikusan volt feldíszítve, ki volt gyertyákkal világítva. Amíg várakozott a kirakott süteményt és bort kezdte el fogyasztani, arról viszont nem volt sejtése, hogy ezek ciánnal vannak megmérgezve.

Miután észrevették, hogy ez nincs rá hatással, rálőttek, ám ez sem végzett vele. Később még kétszer rálőttek, majd testét a fagyos folyóba dobták.

A Vatikán kereszteshadjárat a macskák ellen

Igen, jól olvastad, a Vatikán sötét múltjában bizony ilyen abszurd események is történtek.

IX. Gergely pápa úgy gondolta, hogy a macskák az ördög ügynökei, főleg a fekete színűek. A pápa ebből kifolyólag parancsba adta, hogy irtsák ki az összes macskát.

A Franciák “hamis Párizsa”

A II. világháború vége felé a franciák építettek egy hamis Párizst. A Champs-Élysées és a Gare du Nord pontos mását is sikerült megépíteni, hogy a németek azt bombázzák az eredeti város helyett.

Még kamu vasúti utak is voltak, mely bizonyos pontokon kigyulladt.

Hirdetés

Női gladiátorok legendája

Tény és való, hogy kevesebben voltak, mint a férfiak és a történelem nem említi létezésüket, de bizonyítékok támasztják alá, hogy valóban léteztek.

A Gladiatricenek is ugyanazt csinálták, mint a Gladiátorok vagyis bűnözőket végeztek ki, egymás ellen valamint állatok ellen harcoltak Róma különböző pontjain található vermeiben.

Több mint 500 éve megfejtetlen kézirat

A Voynich-kézirat egy ismeretlen nyelven íródott könyv, mely kb a 15. században íródhatott. Nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich kapta.

A könyvből néhány oldal hiányzik, és ismeretlen betűket, ábrákat tartalmaz. A szakemberek többször próbálták már megfejteni, ám soha nem sikerült rájönni semmire vele kapcsolatban.

Einstein majdnem izraeli elnökké vált

Einstein annak ellenére, hogy nem volt izraeli állampolgár, sőt zsidó családból származott, lehetőséget kapott arra, hogy 1952-ben Izrael elnöke legyen. A német fizikus viszont visszautasította az ajánlatot.

“Mélyen megindított Izrael Állam ajánlata, és egyszerre tölt el szomorúság és szégyen, mert nem fogadhatom el a felkérést. Egész életem során objektív kérdésekkel foglalkoztam, ezért hiányzik belőlem a természetes adottság valamint a tapasztalat, hogy emberekkel foglalkozzak és hivatali pozíciókat töltsek be. Ezért is lennék alkalmatlan egy ilyen feladatkör ellátására.”

Két atomrobbanást is túlélt

Jamagucsi Cutomu tengerészeti mérnök 29 évesen három hónapos üzleti útra ment Hirosimába 1945-ben.

A férfi pont abba az időszakba ment oda, mikor az Enola Gay nevű B–29 Superfortress típusú bombázó repülő ledobta az atombombát Hirosimara. Jamagucsi kb 3,2 kilométerre volt a helyszíntől, de valahogy sikerült túlélnie a robbanást.

Augusztus 7-én felszállt egy vonatra és szülővárosába Nagasakiba utazott. Rá két napra kollégáival volt és egy hatalmas robbanást hallott és vakító fehér fényt látott az égen.

A robbanás következtében az épület összeomlott, de kisebb karcolásokkal megúszta ezt az esetet is.

Boszorkányüldözés a macskák ellen

A középkori Európában a macskáknak igencsak rossz reputációjuk volt – a boszorkányokkal és eretnekekkel kapcsolták össze őket, és széles körben vélték megcáfolhatatlan ténynek, hogy az ördög olykor fekete macska alakjában jelenik meg.

Ennek köszönhetően szegény állatokat gyakorta rituálisan kivégezték, olykor élve elégették. Ezzel szemben az arabok kifejezetten szerették őket tisztaságuk miatt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.