Kijelentette: nem akar a mai rendszernek sem ellenállóként, sem opportunistaként a része lenni. Hajdu Szabolcs a pályája kezdetétől a körülményekhez
Szinte szót sem kapnak a csoportelsőként Lipcsébe érkező magyarok, az újság mindössze Marco Rossi csapatának várható összetételét említi meg, illetve
"Hány jobboldali kormányt bír el még az Európai Unió? Hosszabb távon ez nem lesz jó" -üzenik a németek. Szerintük Magyarország
Szenzációs bejelentést tettek, megtalálhatták az avarok egykori fővárosát. Eltűntek, mint az avarok – tartja a kevésbé ismert szláv mondás, amely
Akit kezeltek, 2 éve tünetmentes, pedig menthetetlen volt. Áttöréssel felérő kísérleti eredmények születtek, az orvosok szerint mihamarabb el kell jutni
Egy éve tart már a hetedhét milliárdos házasság, most megdöbbentő részletek derültek ki. Andi a saját bevallása szerint is a
Rendkívüli lesz, ami láthatóvá válik majd! A Jupiter Nap körüli keringésének legfényesebb szembenállásába kerül szeptember 26-án. Az óriásbolygó 1963 óta
Már több összeesküvés-elmélet is elterjedt az interneten azzal kapcsolatban, mi várhat az emberiségre szeptember 24-én. A szóban forgó felvételen Friedrich
A Khosta–1 és a Khosta–2 nevű vírus tarolhatja le a világot. Aggasztó felfedezés vírust két éve vették észre patkósdenevérekben a
Mindenki drukkoljon, imádkozzon, ahogy tetszik?! Rövid Facebook-bejegyzéssel jelentkezett Navracsics Tibor, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki arról tájékoztatta követőit, hogy Tóth