Kossuth Lajos mennydörgő hangja az első magyar fonográf felvételen – a hideg kiráz majd! – videó
A szenzációs felvételt végül két pesti vállalkozó rögzítette egy fonográffal, amelyet nem sokkal ezelőtt négyezer forintért vásároltak Amszterdamban. Tényleg velőtrázó!
1890. szeptember 20-án rögzítették Kossuth apánk beszédét.
1890-ben nagy ünnepre készültek Aradon, nevezetesen arra, hogy felavassák az Aradi vértanúk szobrát.
41 évvel a szabadságharc bukása és 23 évvel a kiegyezés után a nemzet újabb lépést szeretett volna tenni a megbékélés felé.
Legalábbis több hivatalos lap akkoriban a „kibékülés ünnepeként” emlegette a nagy eseményt.
Természetesen az évtizedek óta emigrációban élő Kossuth Lajost is meghívták az ünnepségre, aki viszont elutasította, hogy megjelenjen a ceremónián.
A negyvennyolcas események nagy irányítója soha nem fogadta el a kiegyezést, azt egy hibás konstrukciónak tartotta, amellyel a magyarok elkötelezték magukat egy haldokló birodalommal.
Kossuth a nagy dobbantás után soha többet nem lépett magyar földre, majd csak 1894-ben láthatta őt a nemzet, koporsóban.
1894. április 1-jén a főváros díszpompás temetést tartott a tiszteletére, a megemlékezésen közel félmillió ember kísérte utolsó utjára a magyar függetlenség szimbolikus alakját.
Kossuth azonban abba belement, hogy felvegyék az avatásra szánt beszédét.
A szenzációs felvételt végül két pesti vállalkozó rögzítette egy fonográffal, amelyet nem sokkal ezelőtt négyezer forintért vásároltak Amszterdamban.
A nemzeti kincs megmentését a Széchényi Könyvtár Zeneműtárának egykori vezetője, dr. Kecskeméti István kezdeményezte az 1960-as évek végén.
A munka oroszlánrészét Sztanó Pál, az MTA Zenetudományi Intézetének hangmérnök-munkatársa, az utómunkálatokat pedig Újházy László hangmérnök végezte, akinek további restaurációja a beszéd érthetőségét nagyban javította.
Íme a felvétel, amitől ki fog rázni a hideg: maga a TÖRTÉNELEM szólal meg benne:
A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, ‘s a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; ‘s buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairól a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”
– Kossuth Lajos, Torino, 1890. szeptember 20.
A tollat úgy szólván csak halálos ágyán tette le. Utolsó sorai Iratai V. kötetének 229-31. lapjain jelentek meg:
„Nem a Habsburg-háznak, hanem az osztrák császári és magyar királyi méltóság egy személybe kumulációjának vagyok ellensége; ennek igenis, bár tehetetlen, de megtörhetetlen, de hajthatatlan ellensége vagyok és maradok mind halálomig”.
