Orbán beájulna: fekete katona a magyar hadseregben, “elbánnék egypár orosszal”
“Nem bánom, ha szanitécnak is, csak vigyenek és adjanak puskát. Le tudom lőni röptiben a fecskét, cudarul elbánnék egypár orosszal…”
A magát magyarnak érző Simon minden vágy az volt, hogy háborúba menjen, méghozzá az, hogy elbánjon pár orosszal.
Perris Simonnak van még egy különleges tulajdonsága, egész pontosan adottsága, amire a mai Orbáni Magyarországon sokan felfigyelnének és az egész országot megosztaná vele:
Fekete bőrű volt.
A legendás magyar szerecsenkatonán ha ma élne és jelentkezne a hadseregbe, Orbán Viktor nagy valószínűséggel “beájulna”.
A fajkeveredésről, a kevert fajú Európáról tett furcsa megjegyzései okán sokan joggal gondolják, hogy a NER közelben zavar támadna az erőben, ha Simonhoz hasonlóak jelentkeznének a magyar hadseregbe.
Úgy tudni, hogy valahonnan Kongóból került Berlinbe, onnan pedig már gyerekként Pestre vitték, ahonnan aztán Nagyváradra jutott.
A piros libériában járó „fekete bőrű vigyorgó legény” aztán egy nagyváradi mozi portása lett, és „úgy beszél magyarul, mint egy bihari szolgabíró, hogy a káromkodásáról ne is szóljunk”.
A világot örökre megváltoztató, némiképp meglepő módon nem Európában, hanem Dél-Afrikában véget érő első világháború gyökeresen átrajzolta Magyarország képét, hiszen az Osztrák–Magyar Monarchia széthasadásával, majd a trianoni döntéssel hazánk a világpolitikában betöltött fontos szerepe egy szempillantás alatt eltűnt.
Azonban ekkoriban szolgált Simon, és a magyar hadsereg egyetlen színes bőrű katonájáról azonban méltatlanul kevés szó esett, pedig az egymásnak ellentmondó legendák övezte férfi egészen biztosan létezett, sőt, a harctéren is bizonyította a rátermettségét.
A szerecsen honvéd első említése alig négy hónappal a szarajevói merénylet, és hárommal a Szerbiának való július 28-i hadüzenet után tűnt fel a Pesti Hírlapban.
Még mozi portásként is dolgozott.
Az emberek előszeretettel ugratták az erejét örömmel fitogtató, ekkor már Aliként emlegetett „hús-vér szerecsent, aki ott született valahol a sivataghomok egyik sarkán s elvetődött a fehér emberek közé fekete csodának”.
Állítólag könnyedén vette a sorozás jelentette akadályt, majd megkapta az egyenruhát, és épp a fegyverrel tanul meg bánni, hogy aztán bizonyíthasson.
A hírlap szerint a férfi szabadidejében honvédruhában járt az utcákon, és feszesen tisztelgett a feljebbvalóinak, akik a járókelőkkel együtt néha talán azt hihették, hogy „subickkal kente be az ábrázatját valami jókedvű baka, de a tréfa nem illik a komoly időkbe”.
Ali Mahmud tényleg megjárta a frontot, hiszen a Tolnai Világlapja Epizódok a világháborúból címet viselő sorozatának egy 1915. májusi epizódja (teljes hosszában itt) már, mint hat hétnyi kiképzés után a galíciai harctérre került, újabb hat hét után pedig ezüst vitézségi érmet kapott, tizedessé vált,
de nem Kongóból, hanem Szenegálból származó
honvédként mutatja be, akit barátai vettek rá a sorozásra.
Ali Mahmud volt a mi hadseregünk egyetlen szerecsen katonája. Csakhogy ezt nem kellett erőszakkal a harctérre hurcolni Afrikából, mint a franciák tették: jött ő magától.
Az ezredese egyszer megkérdezte, hogy miért csapott fel katonának, mikor nem volt muszáj? Ali, aki már elég jól tudott magyarul, így felelt:
– Meg akarok egy magyar lányt érdemelni!
– írták.
Más, későbbi források szerint a férfit Mr. Bobbynak hívták, tagbaszakadt alakjára pedig a fővárosi mulatók törzsközönsége biztosan emlékszik, hiszen a kezében aranygombos marsallbotot tartó glaszékesztyűs fiú papagájzöld, sújtásos egyenruháját lehetetlen volt elfelejteni annak, aki akár csak egyszer is találkozott vele.
Megint más források szerint New Yorkba került, ahol artista lett, majd az ezzel járó vándorélet egyik állomásaként jutott el Pestre, ahonnan már nem utazott tovább.
Állítólag egy gazdag nagyváradi úr adoptálta őt, hogy ezáltal magyar állampolgársághoz juttassa. Bobby három napig és három éjjel mulatott örömébe.
Mi lett vajon a férfival a háború utolsó éveiben vagy épp utána?
Melyik volt az igazi neve? Végül vajon egy magyar lányt vett feleségül, és családot is alapított a fővárosban?
A XX. század első évtizedeinek lapjai mindezekről már mélyen hallgatnak…
