CímlapsztorikEgészségünk

A bélrák világszintű terjedése miatt kongatták meg a vészharangot: az orvosok szerint hamarosan minden 3. ember érintett lehet!

Megindult a hajsza az okok és a megoldás feltárásáét. A baj nagyon nagy, alig 10 évünk van, míg elrákosodik a társadalom.

Már a fiatalok körében is járványszerűen terjed!

Megkongatnák a vészharangot

Nemrégiben egy átfogó, globális kutatást végeztek a bélrákkal kapcsolatban. Ez a kutatás drámai és nagyon lesújtó eredményeket hozott.

Hirdetés

A szakértők és orvosok egyöntetűen kongatnák most meg a vészharangot, állításuk szerint ugyanis nagyon nagy a baj.

Egyesek még azt sem tartják kizártnak, hogyha ezt a helyzetet nem oldjuk meg, akkor hamarosan nem a globális felmelegedéstől és annak hatásaitól kell tartanunk, mivel nem lesz ép és rákmentes ember a Földön, aki egyáltalán megérje a következő évtizedeket, évszázadokat.

Arról van szó, hogy a kutatás keretében 43 ország 20-49 éves és az 50 év feletti korosztályában előforduló bélrákos esetek adatait összesítették.

Kiderült, hogy a bélrák már nem csak 50 felett jelentkezik mint az korábban jelelemző volt, hanem egyre fiatalabb korban.

Már a fiatal felnőttek körében is vírusszerűen terjed.

Nagy a baj, hamarosan minden 3. embert érinteni fog

Michael Hoffmeister, a heidelbergi Német Rákkutató Központ epidemiológusa és táplálkozáskutatója elmondta, hogy az eredmények valóban aggasztóak.

“A fiatal felnőttekre vonatkozó adatok nagyon nyugtalanítóak”

– mondta Hoffmeister.

A megváltozott táplálkozási szokások állhatnak a jelenség hátterében, legalábbis a legtöbb kutató ezt gyanítja.

Emellett ott vannak a mikroműanyagok, melyek gyakorlatilag ma már mindenben benne vannak, az összes ételben, az ásványvizekben, az ivóvízben, a tejben…

Hirdetés

Ezek pedig lerakódhatnak a szervezetben, sőt, egy friss tanulmány be is bizonyította ezt: átlagosan 1 bankkártyányi műanyagot eszünk meg minden egyes héten, erről a Titkokszigete.hu már írt.

Versenyfutás az idővel, 50 év borzalmas tapasztalata

Az elmúlt 50-60 évben emelkedett meg többszörösére a bélrákos esetek előfordulása, és úgy általában minden daganatos megbetegedésé.

Nem arról van szó, hogy régebben nehezebben voltak diagnosztizálhatók, egyértelmű, hogy nőtt az arány, ez pedig a gyanú szerit a táplálkozási szokások változásával függ össze.

Az ételeink tele vannak tartósítószerekkel, még az egészségesnek mondott zöldségek is – rovarirtó származékokkal.

A feldolgozott vörös húsok pedig kifejezetten erős karcinogén azaz rákkeltő faktornak számítanak már a WHO – Egészségügyi Világszervezet – jelentései szerint is.

A nagy versenyfutás tehát megkezdődött: orvosok és kutatók próbálják feltárni az okokat, mielőtt túl késő lenne…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.