Misztikum

A halál csak egy illúzió? Csak átmenet egy másik állapotba – állítják a tudósok

Megdöbbentő elmélettel álltak elő, ami állításuk szerint bizonyítható. Ez mindent a feje tetejére állíthat.

Élet és halál. Két olyan fogalom, jelenség, mai egymásnak szöges ellentét. Ám tudósok és kutatók most azt állítják, hogy a halál valójában egyet jelent a születéssel, és fordítva.

Állításukat alá is tudják támasztani, ráadásul azt mondják, hogy ily módon a halál végső soron nem történik meg, az egész csak egy illúzió.

Hirdetés

Ez pedig mindent a feje tetejére állíthat, amit élőről, nem élőről, életről és halálról tudunk, megismertünk.

Mit jelent élőnek lenni?

Gondoljunk egy pillanatra bele abba, hogy az univerzum egy hatalmas szeméttelep, ami lassan igazi rendezetlen, és kaotikus szemétdombbá válik, ahogyan megtelik mindenféle típusú szeméttel. Mivel ezeket senki nem rendezgetni, hamar nagy lesz az összevisszaság.

Mi is tesznek az élő dolgok?

Megpróbálnak a „működésük” során rendet teremteni ebben a káoszban azzal, hogy a számukra szükséges dolgokat használják fel a szemétdombból, azaz az univerzumból.

Így kezd visszarendeződni a világegyetem egy rendezettebb formába.

Pont ugyanezt teszi egyetlen sejt, legyen az bármilyen sejt. Ha jobban megvizsgálunk egy sejtet, akkor rájövünk, hogy kifejezetten érdekes a felépítése.

Nem áll ugyanis egyetlen olyan elemből sem, ami él. Gyakorlatilag a sejt nem egy élő dolog, hanem egy élőnek tűnő dolog.

Olyan folyamatok nagy egésze, melyek együtt azt a látszatot keltik, mintha az a sejt élne, de gyakorlatilag egy robot.

Mintha egy miniatűr robot lenne. Van egy sejtfala, melyen keresztül „táplálkozik”, szervei, melyekkel növekedik, és képes továbbfejlődni.

Hihetetlen belegondolni, de tényleg így van: a sejtnek egyetlen része sem élő, vagyis csak halott alkatrészekből áll.

Hirdetés

Minden ugyanabból a halott anyagból van

A komplexitás kérdését boncolgatva érdekes tény, hogy a világon minden, azaz MINDEN ugyanabból az anyagból épül fel.

Csillagporból, ősi részecskékből, melyek az univerzum keletkezésekor formálták a bolygókat, csillagokat, galaxisokat.

Vagyis mindannyian ugyanabból vagyunk. Minden élőlény, ember, és állat halott anyagból van, melyet az univerzum bizarr törvényei mozgatnak.

A halál és az élet egy és ugyanaz. nem más mint illúzió?

Ez nagyon érdekes és komplex kérdéseket vet fel az élet és ahalál mibenlétével kapcsolatban. Ebből levezetve ugyanis sosem halhatunk meg, hiszen soha nem is voltunk élők.

Igaz, hogy a tetsünk, mint egy hátrahagyott porhüvely élettelenné válik a külvilág számára, de a tudatunk, a bennünk felgyűlt információ tovább él, szétszóródik a kozmoszban.

Ha ugyanis meghalunk, akkor az atomjaink, a minket alkotó anyagok később egy másik anyag részeiként épülnek be a világegyetembe.

Talán több ezer év múlva egy szikla részecskéi leszünk, vagy egy másik élőlény sejtjeibe épülünk be.

Vagyis az örök élet itt a Földön, és a teljes kozmoszban megvalósul, egyszerűen csak nem vagyunk hajlandóak tudomást venni arról, hogy az emberi élet a létezésnek CSAK EGY formája a sok közül.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.