CímlapsztorikMisztikum

A Hold 9 történelem előtti városa – egy ismeretlen civilizáció nyomait találta meg a NASA

A Hold egykor idegen civilizációk otthona volt, ugyanis az égitest jóval régebbi, mint a Föld.

Erre ma már több bizonyíték is van, és ellentmond a NASA által preferált ütközés elméletnek.

Hirdetés

A Hold éppen emiatt rengeteg civilizáció otthona volt, ezek pedig rövidebb-hosszabb ideig éltek a felszínén, illetve a felszín alatt.

A Hold ráadásul eredetileg a Kis Medve csillagkép felől érkezhetett egy nagyon hosszú (talán irányított?) vándorút során.

A Hold krátereiben korábban állomások voltak, a szélesebb kráterekben pedig bázisokat hoztak létre.

A Holdnak 9 nagyvárosa volt egykor, az ember előtti időkben.

Ezek a városok mind kupolás szerkezetűek voltak és lehetett álcázni őket, így rejtve maradtak más, ellenséges civilizációk elől.

Faraday kalitka szerűen működtek, így semmilyen módszerrel nem lehetett megtalálni ezeknek a városoknak a jeleit, és éppen ez volt a céljuk a Holdon rejtőzködő civilizációknak.

Burjánzó növényzet, hatalmas tórendszerek biztosították ezeknek a kupola városoknak az életben maradását és felvirágzását.

A NASA és az Apollo-űrhajósok ezeknek a megmaradt nyomait fedezhették fel, a NASA pedig emiatt nem tért vissza HIVATALOSAN a Holdra.

Az 1950-es években a NASA már tudta, hogy a Holdon több nagyváros ősi romjai találhatók, az Apollo-missziók pedig emiatt voltak fontosak, nem az űrverseny miatt.

Hirdetés

Illetve eleve az űrverseny sem amiatt volt fontos, hogy az oroszokkal szemben technológiai fölényt érjenek el, habnem egy esetelegesen még létező idegen civilizáció esetén szövetségre lépni vele és eldönteni az erőfölényt.

A jelentéseket aztán végül titkosították, és ma már nem tudni, hogy végül találtak-e még aktív idegen életet a Holdon, de a legnagyobb valószínűség szerint igen.

Azóta is titokban van ez a kooperáció, és a NASA és a kormányzatok eldöntötték:

Az információkat csak lassan szabad megosztani a közvéleménnyel…

Így küszöbölve ki az esetleges hitéleti válságot világszerte, mer romlást és káoszt hozna a társadalomra.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.