Tudomány

A járvány után is maszkban kell majd járnunk, ha nem történik változás – állítják!

Olyan katasztrófa van készülőben – és már most is zajlik- ami miatt lehet, hogy örökké maszkot kell majd hordanunk!

Lassan több mint egy éve, hogy csak maszkban léphetünk ki az otthonunkból.

Ennek a Covid az oka, de ha így folytatjuk, a jövőben már csak maszkban járhatunk az utcán.

Hirdetés

Ezt mindenképp el kell kerülni…

Egy olyan “veszedelem” van készülőben, ami alattomos módon soha nem fogja elereszteni az embert és lehet, hogy örökké maszkok mögé leszünk kényszerítve…

A háztartási hulladékégetés akár több százszor komolyabb egészségkárosító kockázatot jelent annál, mint amit eddig feltételeztünk.

Ezt állapította meg egy új nemzetközi kutatás.

Magyar és román kutatók az általuk vizsgált települések mindegyikén – Budapesten és Bukarestben csakúgy, mint kisebb vidéki településeken – ki tudták mutatni a kizárólag a szilárd hulladékfajták égetéséből származó ártalmas vegyületeket.

Ez az egész világon jelents problémát okozhat.

Eleve a légszennyezettség miatt évente sokkal többen meghalnak, mint most a járványban, de erről alig beszélnek.

Az pedig szintén régóta köztudott, hogy Kínában számos helyen eleve maszkokat hordanak vagy 15-20 éve, mivel nagyon magas a légszennyezettség.

Sőt, levegőt, tiszta oxigént árulnak a boltokban.

Hirdetés

Ennyire súlyos a helyzet…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!