Misztikum

A legendás elveszett aranyváros pontos helyét hallgatta el a Vatikán? Titkos Levéltári dokumentumok kerültek elő…

Az előkerült iratok szerint az akkori pápa tudott El Dorado létezéséről és pontos helyről, azonban azt tanácsolta, hogy tartsák titokban, hogy elkerüljék a tömeghisztériát.

Valójában az egyház mesés vagyona mögött El Dorado kifosztása áll?

Elrejtett aranyváros és egy Vatikánig nyúló összeesküvés

Előkerült egy olyan dokumentum, mely minden korábbi elméletet bizonyíthat arról, hogy pontosan mit rejtegetett a Vatikán a világ elől.

Hirdetés

Kincsekről van szó, és egy legendás aranyvárosról.

Egy helyről, amiről nem véletlen hitte azt mindenki, hogy megtalálhatatlan, pedig valójában csak bizonyos erők nem akarták, hogy bárki megtalálja.

Egy egészen Vatikánig nyúló összeesküvés bontakozott most ki.

Az Archeo című olasz régészeti folyóirat nemrég megjelent száma szerint vatikáni dokumentumok igazolják, hogy El Dorado városa valóban létezett, és a Societas Jesu hittérítői fedezték fel a tizenhatodik század vége felé.

Mario Pola professzor, a Limai Egyetem régésze elmondta, hogy a jezsuita archívumokban rejlő dokumentumok közt található egy jelentés, amelyet Claudio Aquaviva, a rend akkori generálisa címzett a pápának.

El Dorado, a legendás aranyváros

Az El Dorado elnevezés eredetileg egy spanyol elnevezés, ami aranyozottat jelent.

A Bogotá melletti indián uralkodó kapta először ezt a nevet, aki évente egyszer aranyporral borította be a testét egy szertartás keretében.

Az elnevezés később egy aranyvárosra szállt át, ahol a legenda szerint a lakók mindent aranyból építettek.

Hatalmas égig érő arany piramisokból és arany macskakövekkel kirakott utcákból állt a város.

Hirdetés

Jólét és gazdagság volt itt az örök jutalma a város lakóinak.

Az egészet állítólag egy kiapadhatatlan kincs lelőhely, egy bánya tette lehetővé.

Elhallgatott feljegyzés, mely a város megtalálásáról beszélt

Mint fentebb említettük, a titokzatos dokumentum, mely nyomra vezethet, nem máshoz, mint Claudio Aquavivahoz fűződik. Ő volt a reng akkori generálisa.

A pápának címzett levelében fedte fel a teljes igazságot El Doradoról

A jelentés állítólag részletes leírást ad a felfedezésről, miközben arra kéri a pápát, tegyen meg minden a teljes titoktartásért, nehogy esetleg tömeghisztéria törjön ki. Polia professzor szerint a vatikáni jelentés bemutatja egy fallal kerített város részleteit.

A város falait a leírás szerint egyfajta különös aranyfüst borította.

A misszionáriusok állítólag aranytömbökből kívántak katedrálist emelni, hogy a várost istennek ajánlják; ők maguk Rio Madre de Dios (Isten Anyja-folyó) névvel illették a helyet, mely valahol a mai Peru délkeleti részén, az Andok tövében fekhet.

A Vatikán tusolta el az egészet

“Engem nem riasztanak az átkokról szóló történetek. Nem vagyok az arany városának rabja – a tudományos megismerés vágya, és nem a kapzsiság vezérel. Csak azt remélem, hogy egyszer és mindenkorra bebizonyíthatom: Az álmok mögött a valóság rejtőzik.”

A Vatikán azonban úgy döntött, hogy végül eltusolja az ügyet, és nem számol be a világnak az aranyváros létezéséről.

Későbbi feljegyzések szerint azért, hogy ne okozzanak ezzel tömeghisztériát, és ne vígyék kísértésbe az emberiséget a mérhetetlen arany láttán.

Mások szerint a Vatikán valójában saját magának akarta az aranyat, és mér akkor feltárta megbízott csapatottak a dél-amerikai dzsungeleket.

A pontos helyszín azóta sem volt ismert, ám a most megtalált dokumentumok pontosabb elírást is adnak, ezért egyes expedíciók valóban útnak indulhatnak hamarosan a Bolívia és Brazília közötti dzsungelen felkutatására.

Hátha megtalálják a legendás elveszett aranyvárost.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!