CímlapsztorikÉrdekes világ

A Nagy Felfedés küszöbén: napokon belül bejelenthetik a földönkívüliek létezését

Tényleg a nyakunkon van a kormányzatoknak egy olyan bejelentése, ami az egész világot megváltoztatja?

Ami után már semmi sem lesz ugyanaz?

Hirdetés

A földönkívüli életnek nem csak a puszta létét, de az itt állomásozó idegen civilizációk tényét is bejelenthetik, ez akkora horderejű lesz, hogy globális változásokat hozhat a világ társadalmában.

Legalábbis sokan ezt várják a Nagy Felfedés kapcsán.

eEttől pedig mindössze napokra vagyunk.

Nemsokára lejár az a 180 napos határidő, amit még Donald Trump elnök adott az Egyesült Államok hivatalainak, hogy nyilvánosságra hozzák az azonosítatlan repülő tárgyakról, azaz ufókról szóló hivatalos jelentéseket.

Június elsején megnyílnak az archívumok, és a titkosítatlan aktákat úgy kötelesek az érintettek hozzáférhetővé tenni, hogy azokba bárki betekintést nyerhessen.

A rajongók egyértelműen azt remélik, hogy a beszámolók alapján igazolódnak a feltevéseik a földönkívüliek létezéséről.

Az ugyanakkor nem tűnik túl valószínűnek, hogy a közvélemény elé tárt dokumentumok, jelentések bármilyen egyértelmű konklúzióval szolgálhatnak az észlelt tárgyak vagy jelenségek legtöbbjének eredetéről.

Mások ugyanakkor azt állítják, hogy ez egy tényleges előkészítése a Nagy Felfedésnek.

Ez egy jövőbeli esmeény amiről régóta beszélnek az ufó kutatók.

Hirdetés

Szerintük ennek a jövőbeli eseménynek a keretébe fogják bejelenteni a földönkívüliek létezését és jelenlétét itt a Földön.

“A világ minden táján voltak hasonló észlelések. És amikor azt mondom, hogy észlelések, akkor nem csak pilóták beszámolóiról beszélek vagy műholdak felvételeiről. Ahogy már említettem, komplex szenzorok is rögzítették őket.”

A Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság volt igazgatója azt is hozzátette, hogy a még kiadatlan felvételeken számtalan olyan esemény látható, amelyeket jelenlegi tudásunkkal nehezen, vagy nem tudunk megmagyarázni.

Ilyenek a váratlan, gyors sebesség- és irányváltások, valamint a hanghatár hangrobbanás nélküli átlépése.

Mit gondoltok?

Tényleg napokra vagyunk az egész világot átformáló bejelentéstől?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.