CímlapsztorikÉrdekes világ

A világkormányok már elkezdték felkészíteni az emberiséget az első kapcsolatfelvételre

Óriási horderejű bejelentések jöhetnek:

Az idegenek már itt vannak, a kormányok és a Vatikán évtizedek óta tud róluk?!

Tényleg a nyakunkon van a Nagy Felfedés, amiről már nagyon régóta beszélnek bizonyos körök?

Hirdetés

A 2020-as években fogják bejelenti azt, amit egészen eddig titkoltak, de többé már nem titokban tartható.

És ami az egész emberiség történetében a legnagyobb fordulatot hozza majd.

Világvallásokat dönthet romba, gazdaságokat, és az emberek hozzáállását is megváltoztatja majd a kozmoszhoz.

Egy mérföldkő lesz a fajunk történetében, az a nap, amikor rádöbbentünk, hogy nem vagyunk egyedül a kozmoszban és csak porszemek vagyunk egy kozmikus civilizációs hálózatban.

Számos Pentagon közeli forrás ugyanis azt állítja, hogy hamarosan elkezdenek információkat csepegtetni a földönkívüli életformák létezéséről itt a Naprendszerben, és a Földön is.

Olyan információkról fognak beszámolni, amikről még a mindenkori amerikai elnökök sem tudhattak.

Kennedy elnököt nem véletlenül “tették el láb alól”, mert idő előtti információkkal rendelkezett például a Holdon élő civilizációval kapcsolatban is…

A bejelentés része lehet, hogy az amerikai kormány egyszerre 7 idegen civilizáció jelenlétéről tud a Földön és ezek egy részével szoros együttműködésben van az 1947-es roswelli események óta.

A Vatikán már felkészült, állítólag évtizedek óta tudnak ezekről a dolgokról, és fontos szerepük lesz a világunk egyben tartásában, ezért lettek beavatva.

Hirdetés

A Vatikán már évek óta egyre nyitottabba földönkívüli élet kérdésében, és ők maguk is azt állítják már hivatalosan is, hogy nincs kizárva, hogy Isten más lényeket is megteremthetett az univerzumban.

Arról még nincs konszenzus vagy információ, vagy ezek a lények hogyan illeszthetők be a kereszténység koordináta rendszerébe, de a vallás fontos szerepet kap a továbbiakban is itt a Földön, mert ez egy globális erkölcsi fék, mely meggátolja az anarchiát, a totális káosz kitörését

-állítják bennfentes információk.

Hogy így van-e, vagy az egész csak egy hangzatos humbug, az a következő hetekben, hónapokban vagy években ki fog derülni…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!