CímlapsztorikMisztikum

Attila, hun vezérünk sírja megtalálva? Hol nyugszik a magyar történelem legnagyobb alakja?

Kiderülhet Isten ostorának végső nyughelye, beteljesültet az ősmagyar jóslat…

Egyre többen vélik úgy, megtalálhatták azt a helyet, ahol Attila nyugszik.

Legendás vezér, Európa hun vezetője

Kétségtelen, hogy a magyarság életében és múltjában az egyik legnagyobb alak, akire emlékezni szoktunk, nem más, mint Attila a hun.

Hirdetés

Legendás és egyben titkokkal teli személyiség volt, akit sok legenda övezett.

Ezen legendák egy része igaznak bizonyult, más részük pedig csak puszta eltúlzott szóbeszédnek. Erejéről azonban valóban olyan történetek keringtek, melyeket a történelmi tettei aztán alátámasztottak.

Az Isten ostora elnevezés nem véletlenül “ragadt rá”.

ár a birodalma halála után szétesett, mégis Európa történelmének legendás alakjává vált, sőt, egyre több történelmi bizonyíték kerül elő arról, hogy Európa legősibb népének volt egyben a vezetője.

Nyugat-Európában a vad barbárság szimbóluma lett, azonban a történészek egy része szerint viszont művelt és nemes uralkodóként tartják számon, ezt támasztja alá az egyetlen korabeli beszámoló szerzője, Priszkosz rétor is.

Három viking sagában és a Nibelung-énekben is fontos szerepet játszik.

Rejtélyes halála és temetése

453 tavaszán Attila székhelyén halt meg – a hagyomány szerint nászéjszakáján orrvérzése lett és belefulladt kábulatában.

Más feltételezések szerint a rengeteg alkoholtól kialakuló májzsugor ellensúlyozására létrejövő, ún. nyelőcső visszérbetegségtől kapott belső vérzés miatt vérzett el. Egy harmadik legenda úgy véli, hogy germán felesége, Ildikó (Krimhilda) ölte meg, fülébe cseppentett méreggel.

A halálánál már csak végső nyughelyének helyszíne a rejtélyesebb.

Hirdetés

A legenda szerint egy hármas fémkoporsóban temették el, utána pedig minden szolgát, aki segédkezett ebben, lenyilaztak, hogy soha senki se találhassa meg a vezért, és örök nyugodalma legyen.

Temetéséről Priscus nyomán Iordanes ír.

Az ázsiai jellegű, a későbbi türk nagyfejedelmek temetéséhez hasonló temetési szertartás szerint ott, ahol a Tisza kétfelé ágazott, a folyó egyik ágát elzárták, hogy a víz mind a másik ágba folyjon.

Attila hármas koporsója

Egyszerre három, egymásba ágyazott koporsóban temették el: egy arany, ezüst és egy bronz koporsóban.

A folyón 5000 rabszolga épített egy gátat, majd, amikor kiszáradt a meder, ásták meg a sírt.

Attila sírját ma tízből kilencen, vagy talán mind a tízen a Tiszában, hármas koporsóban keresnék, ma azonban meglepően kevés kutató ad hitelt ennek a költői képként valóban zseniális mondának.

A 19. század során Ipolyi Arnold Magyar mitológia című kötetéből terjedt el ez a történet, majd került bele az oktatásba, onnan pedig kiirthatatlanul az emberek tudatába.

engeteg leletet találtak az elmúlt években, mely utalhat Sicambriára, Attila király városára.

Egy 16. századi térképre, hőtérképekre hivatkozva, egy sziklába futó nyíláson át csőkamerával mutattak be korábban egy műsorban valamit, ami egy sírkamrára hasonlíthat.
Sokak szerint ez a Pilisben található kamra lehetett ténylegesen Attila sírhelye.

Ennek ellenére a szóban forgó dokumentumfilm állításai a mai napig nem leltek tudományos bizonyításra, így gyakorlatilag visszaértünk a kiinduló pontra: senki sem tudja, hogy Isten ostora hol lelt végső nyugalomra.

Ha megtalálják, beteljesülhet az ősi jóslat?

Talán az a történelmi végzetünk, hogy ezt a neves vezérünket soha nem találhatjuk majd meg?

Ez persze megint csak egyfajta legenda, és kevésbé ismert, de egyesek úgy vélik, hogy egy prófécia teljesülhet be, ha sikerül valaha felfedni Attila sírját.

Azzal ugyanis a magyarság újra visszatalál arra a szellemi és nemzeti “ösvényre”, melyre Attila a hun vezette őket egykor, és melyről oly régóta letértünk.

Újra nagy és dicső nemzet lehetünk, melytől méltán “retteghet” majd Európa valamennyi népe.

Hogy így lesz-e még egyszer, fogunk-e még Isten ostorának sírja előtt tisztelegni egyfajta zarándoklatként, azt csak az idő, és az egyelőre homályos jövő dönti majd el.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.