CímlapsztorikEgészségünk

Áttörés: forradalmi teszt mutatja ki vérből ha rákos valaki!

Ráadásul ezzel mindenki megmenthető lesz, mivel a betegséget a legkorábbi szakaszába is jelzi!

Új korszak jöhet a rákszűrésben, legalábbis egy új tanulmány szerint

– számolt be róla a The Guardian.

Hirdetés

A lap arról ír, hogy egy egyszerű vérvizsgálattal többféle rákos megbetegedést is ki lehet mutatni még azelőtt, hogy maga a betegség tüneteket produkálna.

Ha ez valóban így van, az komoly áttörést jelenthet a betegség elleni harcban, hiszen sok daganatos megbetegedés már csak akkor mutat tüneteket, amikor áttéteket adott a szervezetben.

A kutatás során több mint 6600, 50 éves vagy annál idősebb ember esetében végeztek vérvizsgálatot.

A betegek között sok volt az olyan daganatos megbetegedés, ami még korai stádiumban volt.

Ez volt az első eset, hogy a vérben a rák DNS-ét keresték az úgynevezett Galleri-teszttel. A kutatók az eredményeket látva 2023-ban egy 165 ezer fős mintán szeretnék újra elvégezni a tesztelést.

A kutatók szerint a teszt nemcsak a rák jelenlétét, hanem annak potenciális helyét is megmutatja.

A teszt 19 esetben azonosított például az emlő, a máj, a tüdő és a vastagbél szöveteiben daganatos sejteket, de petefészek- és hasnyálmirigyrákot is kimutatott.

Ezek közös vonása, hogy jellemzően késői stádiumban fedezik fel őket, így a túlélési arány alacsony.

Az összesen kimutatott 36 megbetegedésből 14 korai stádiumú volt.

Hirdetés

A teszt az egészséges emberek 99,1 százalékánál mutatott negatív eredményt, vagyis csak nagyon kevesen voltak tévesen pozitívak.

Ellenben a pozitív tesztek esetében 38 százalékos volt a valódi megbetegedés aránya.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.