Oroszi Beatrix epidemiológus szerint hiába alacsony most a halálozások száma, néhány héten belül az is berobbanhat. Szerinte sürgősen ingyenessé és
Szerintük alapszerződés ellenes, holott sok szakmai szempont szerint ez akadályozta meg az első hullám súlyossá válását és több fertőzés behurcolását.
5 liter víz kezelése kevesebb mint 1 percet vesz igénybe, és a szűrő regenerálása sem tart tovább 90 másodpercnél. Ezt
Na ERRE mi lehet a magyarázat? 12 ezer éves emlékek a jövőből? UFO a 12 ezer éves barlangfestményen az Üzbegisztáni
Erre Demcsák Zsuzsa azonnal közbeszólt, mondván, inkább passzolják a témát, és elszabadult a pokol. Igencsak érdekesen indult a Bréking című
Tudni akarod, hogy mi vár rád a jövőbe, és mit írtak meg a csillagok? Több csillagjegy pénztárcája dagadni fog. A
2030-ra az esőerdők helyét száraz szavannák veszik át, a sarkkörökön pedig alig marad már jég, 2080-ban pedig a krízist az
Idősebb Pieter Bruegel (eredetileg: Brueghel) Breda, 1525 – Brüsszel, 1569. szeptember 9. A neves flamand festőcsalád első, legjelentősebb tagja, a
Az SMA-s kisfiú édesanyja szerint 10 hónappal a génterápia után szemmel látható az eredmény. Szinte nem hiszünk a szemünknek! Újabb
Ebben még ellenfelei és azok is egyetértenek, akik nem igazán kedvelik a politikáját…. TŰPONTOS diagnózis az Unióról? Orbán Viktor nemrég