Sokak szerint az emberi fajt megteremtő ősi istenek otthonát rejtő csillagrendszerhez vezethet el minket… Kódolt koordináták lehetnek? Tegyük fel rögtön
Írországban a katolikus egyház apácarendjei több mint kétszáz éven keresztül működtették ezeket az intézményeket, ahol a kazár maffiát és elmegyógyintézeteket
Itt vannak a részletek, mit jelentett be. Ebben van minden reményünk? Elképesztő feszült és hihetetlenül fontos lesz az elkövetkező pár
Ezek feltárják az előző életeid, és az onnan származó "emlékeid". Hány illik rád? Az emberek többször is leszületnek a Földre,
Akár évtizedeken át is tarthat majd... Megaszárazság, vagyis évtizedeken át tartó aszály sújtja az Egyesült Államok nyugati részét -állítják a
Az egyik legrettegettebb betegség korának lehet vége a kannabisz által? 15 év kutatásai mind azt mutatják, hogy hatásos lehet az
Az Arizonai Egyetem kutatói ijesztő kihalási mintázatokat fedeztek fel. A 2020 elején tomboló világjárványnak ehhez ráadásul semmi köze. A baj
Régóta tudnak róla, hogy a gyökeréből készített tea 48 órán át is kifejti tumorellenes hatását. Ezt erősítette meg a Windsori
Visszatért a halálból, és elmesélte, mit látott és tapasztalt. Ez azonban mindent a feje tetejére állíthat. "Mintha a tökéletes béke
Az egyik legrégebbi magyar népi gyógymód, nagymamáink ismerték, és sokszor alkalmazták. 10 jótékony hatása, amit sokan nem ismernek! A pitypang,