Tudomány

Az állat és növényfajok nagy része eltűnhet 50 éven belül: kritikus jelentés hívta fel a figyelmet a világkatasztrófára

A jelentés kitér arra, hogy legkésőbb 2070-re katasztrofális állapotban lesz a bolygó és annak élővilága.

A Földi élővilág közel kétharmadát is elveszíthetjük.

Sőt, a folyamatok még ennél is gyorsabban végbemehetnek, ha az ember sokkal nagyobb hőmérséklet változást idéz elő, mint amivel számoltak.

Hirdetés

Ez pedig kritikus állapotokat hozhat.

A jelentés ugyanis még optimista becslések alapján is azt állítja, hogy 50 éven belül az állat és növényvilág közel egyharmada hal ki miattunk.

Ha azonban a dolgok rosszabbul alakulnak – és jelenleg ez a forgatókönyv látszik kibontakozni – akkor akár a földi élővilág FELE is kipusztulhat 2070-re.

Az Arizonai Egyetem kutatói tanulmányukban becsléseket végeztek a klímaváltozás hatására 2070-re bekövetkező globális fajkipusztulásról.

A fajok klímaváltozás miatti kihalására, a fajok mozgására vonatkozó és a jövőbeli klímát érintő különböző előrejelzések információt kombinálva arra jutottak a szakértők, hogy háromból egy növényt és állatot a kihalás veszélye fenyeget.

Eredményeiket az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) mutatták be.

Valószínűleg ez az első olyan tanulmány, amely a klímaváltozás miatt széleskörű kihalási mintázatokat a klímaváltozáshoz köthető jelenlegi fajkihalási adatokkal és a fajok mozgásáról szóló adatokkal vegyíti.

A világ 538 fajára és 581 helyszínére vonatkozó adatokat elemezték a szakértők. Olyan állat- és növényfajokra koncentráltak, amelyeket újra és újra megvizsgáltak, legalább 10 éves időközönként.

Arra jutottak, hogy az 538 faj 44 százaléka már kihalt egy vagy több helyszínen.

Hirdetés

A kutatás készítői az egész világot figyelmeztették, szerintük itt az ideje megkongatni a vészharangot, különben nem marad semmi a bolygóból és az élővilágból, amit megvédhetünk.

“Ha kötjük magunkat a párizsi egyezményben foglaltakhoz, akkor 2070-re a Föld minden tíz állat- és növényfajából kevesebb mint kettőt veszítünk el.

Ha azonban az emberiség nagyobb hőmérséklet-emelkedést idéz elő, a fajok több mint egyharmadát, akár felét is elveszíthetjük”

-jelentették ki.

A fajkihalás mértéke 2-4-szer nagyobb lehet a trópusokon, mint a mérsékelt övi régiókban.

Az emberiség bár a tápláléklánc csúcsán áll, mégis közvetlen veszéllyel nézünk szembe, ha a hatodik, egyben eddigi leggyorsabban zajló tömeges kihalás végbemegy.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!