CímlapsztorikÉrdekes világ

Az állatok hatodik érzéke mindenkit megmenthetett volna Törökországban?

Egy jelenség, melyet a mai napig kutatnak és nem tudnak választ adni rá, de sokan egyetértenek benne, hogy tízezrek életét megmenthette volna.

A Törökországot sújtó 7,8-as erősségű földrengés már közel 30 ezer áldozatot szedett és még mindig tízezer halott lehet a romok alatt.

A katasztrófa kapcsán újra felmerült egy vitatott,. de létező jelenség, melyet a jövőben megértve és kontrollálva akár tízezrek, százezrek életét lehetne megmenteni.

Hirdetés

Sokáig csak amolyan mendemonda volt de van tudományos alapja is

Srí Lankán az emlékezetes 2005. januári cunamiban tízezrek haltak meg, ám nagyon kevés állat pusztult el. A szigetország délkeleti partjánál lévő Yala Nemzeti Parkban azonban összesen két vízibivaly tetemét találták csak meg, mert az összes többi emlős – köztük leopárdok és elefántok – időben elmenekült a szökőár elől.

A misztikára hajlamos Távol-Keleten a már emlegetett cunami sújtotta Srí Lanka-i Yala Nemzeti Parknak az igazgatóhelyettese, H. D. Ratnayaka egyszerű, ám nem igazán tudományos magyarázatot adott.

A német Die Weltnek nyilatkozva azt állította,

hogy az állatoknak egyszerűen van egy hatodik érzékük.

Azért mindehhez hozzátett egy megalapozottabb érvet is: az elefántok talpa nagyon érzékeny, megérzik a sok kilométerre eltávolodott csorda lépteit is.

Az állatok hatodik érzékét már betegségeknél igazolták

Még furcsább, hogy egyes állatok nemcsak katasztrófákat, hanem a betegségeket is kiszagolják.

A szó szoros értelmében: egy kaliforniai laboratóriumban a tudósok kutyákat idomították be mell- és tüdőrákos betegek kiszimatolására.

A páciensek és a kontrollcsoportba bevont egészségesek nejlonzacskóba köhögtek, s ezek megszagolásakor az ebek 97 százalékos pontossággal jelezték, ki a beteg!

Több országban, így az Egyesült Államokban és Hollandiában az ideggyógyászok a gyermekkori epilepsziás roham előrejelzésére használnak kutyákat.

A NASA tudósainak van egy lehetséges magyarázata az egészre.

Hirdetés

Szerintük a földrengést megelőzően a kőzetből olyan töltéssel rendelkező részecskék szabadulnak ki, amelyet az állatok képesek érzékelni, és amelyek az agyukban kiváltja a menekülési reakciót.

Részben ezek a részecskék okozhatják a szintén a földrengések előtt megjelenő földrengés fényeket, melyekről korábban már írtunk részletesen itt.

Ha sikerülne megfejetni, milliók életét lehetne megmenteni a földrengéseket előre jelezve

A 2004-es 225 ezer emebr halált okozó 91,-es víz alatti rengés által okozott cunamit is a hatodikérzékükkel láthatták előre az állatok.

A kutyák nem voltak hajlandók kimenni a szabadba, egy bivalycsorda egyik pillanatról a másikra elkezdte a tengert bámulni, majd a szökőár megérkezése előtt felrohantak egy közeli domb tetejére.

Tehenek, kecskék, macskák és madarak siettek a szárazföld belsejébe, a túlélő emberek közül a legtöbben az állatokkal együtt futottak.

Azért lenne áttörő jelentőségű megfejteni, hogyna jelzik előre az állatok ezeket, mert az ember alkotta szeizmikus érzékelők jóformán már csak a tényleges rengéseket detektálják.

Az egyik legfontosabb vizsgálatot pár évvel ezelőtt a németországi Max Planck Állatviselkedési Intézet kutatója, Martin Wikelski vezette csapat végezte. Tehenek, birkák és kutyák mozgási mintázatait figyelték egy közép-olaszországi farmon, az Ancona környéki földrengésveszélyes régióban.

Egyértelmű kép tárult a kutatók elé:

MÁR A FÖLDRENGÉS ELŐTT HÚSZ ÓRÁVAL MEGVÁLTOZOTT AZ ÁLLATOK VISELKEDÉSE.

Ugyancsak Martin Wikelski végezte azt a vizsgálatot, amelyben megjelölt kecskék mozgását figyelték a szicíliai Etna vulkáni lejtőin. Itt is azt találta, hogy az állatok előre megérzik, mikor fog kitörni az Etna.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!