CímlapsztorikÉrdekes világMúltidéző

Az emberiség 12 legsötétebb pillanata: a történelmünk legnagyobb szégyenfoltjai, ezekre senki sem büszke

Nem a holokauszt volt az egyetlen, amire legszívesebben soha nem emlékeznénk újra…

Dzsingisz Kán

A híres mongol uralkodó és hódító annyi nőt erőszakolt meg, hogy az ázsiai emberek többségének van esélye rá, hogy az ő leszármazottja.

Hirdetés

Professzionális csiklandozás

A moszkvai paloták középkori időszakában a csiklandozást vágyfokozásra használták. Embereket főállásban foglalkoztattak, mint profi csikizők.

Elképesztő belegondolni, ilyen lehet orgazmust elérni úgy, hogy valaki szénné csiklandoz….

Basil császár vakítása

A bizánci uralkodó 15.000 katonát ejtett fogságba. Minden 100 emberből 99-et megvakított, az utolsónak pedig egy szemét hagyta meg. Ezután hazaküldte őket…Vak vezetett világtalant.

Ben bácsi meséi

Az amerikai birodalom egyik alapító atyja, Benjamin Franklin bizony minden este bordélyházakat keresett fel. Nagy étvágya volt, de erről annyira nem regélnek a könyvek…

A Nanking-i mészárlás

A Japán Birodalmi Hadsereg tömegmészárlása a történelem egyik legbrutálisabb, ám kevéssé ismert rémtette.

Hirdetés

A katonák kivágták a terhes nők hasából a magzatokat, a családtagokat pedig kényszerítették egymás megerőszakolására. A holokauszt ideje alatt ezek a katonák szerzeteseket is kényszerítettek, hogy fiatalokat erőszakoljanak meg, ők maguk pedig a halálba erőszakolták a kislányokat.

A japán közvélemény a mai napig nem szívesen fogadja be ezt a tényt, és a törikönyvekben is épp csak megemlítik, mint “incidenst”.

A 731-es egység

Ez a szám egy biológiai és kémiai hadviseléssel kísérletező csoportot takart, akik számos halálos emberkísérletet folytattak Kínában.

Erről az egységről és történetéről nemrég írtunk egy részletesebb cikkben.

Pitagorasz sötét oldala

Kevesen tudjék, hogy az A-négyzet plusz B-négyzet atyja többszörös gyilkos volt. Akik nem osztották a nézeteit, eltette láb alól. Lelkileg elég instabil volt a tudós.

Római fertő

Az ősi római császárok kisfiúkat tartottak ágyasaikként, sőt, totyogó korúakat vásároltak meg a szüleiktől, hogy aztán a combjukon “hoc hoc katonáztassák” őket fürdés közben.

Kis ember, nagy csapás

A Waterloo-i csatát valójában azért vesztették el a franciák, mert Napoleont kemény hasmenéssel küzdött.

Edison sem volt százas

Thomas Edison feltaláló egy cirkuszi elefántba vezetett áramot, több ezer ember előtt. A szerencsétlen állat úgy megvadult, hogy három embert -köztük a trénerét- ölt meg.

Erről a történetről nemrég írtunk egy részletesebb cikkben.

Orosz kutyagyilkosok

A II.világháborúban az oroszok arra képeztek ki kutyákat, hogy a német tankok alá fussanak, hátukon bombákkal. A dolog viszont fordítva sült el, mivel a kutyusok a ruszki tankokhoz szoktak, ezért élesben is azok alá futottak be, és felrobbantották őket.

A gesztenye bankett

A híres gesztenye ünnepséget 1501-ben tartották, amikor is VI. Sándor pápa 50 prostituálttal tartott orgiát.

Csak úgy pörögtek a gesztenyék!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.