CímlapsztorikÉrdekes világ

Berki Krisztián pszichológusa megdöbbentő dolgot állít: szerintetek igaza lehet?

A tragédia óta először szólalt meg Berki Krisztián pszichológusa és alaposan felkavarta az állóvizet.

A Berkit kezelő egyik pszichológus nemcsak tanácsadóként, de barátként vett részt az elhunyt sztár életében.

Éppen eért rengeteg mindent tud az egykori botrányhősről.

Hirdetés

Most pedig némiképpen ki is teregetett.

Krisztián mindig is megosztó személyiség volt, de tagadhatatlan, hogy az egész ország ismerte őt. Halála után rengetegen szólaltak fel a jó híre érdekében mondván:

Krisztián mindig is jó ember volt, a maga módján.

Így tettek most az őt kezelő pszichológusok is, akik nemcsak tanácsadóként, de barátként vettek részt az életében.

Roboz Zsóka hangsúlyozta, nem nyilatkozik semmi olyat Krisztiánról, amit ő már nem tud megcáfolni, á

m mindenképp szeretné, ha minél többen megismernék a férfinak azt az oldalát, amit nekik és más közeli ismerősöknek meg mert mutatni, ugyanis az volt az ő valódi énje.

„Sokat kellett vitatkozni amiatt, hogy én mit látok benne, vagy miért vállalom fel az ő védelmét folyton az ilyen helyzetekben.

Én mindig azt mondtam, keressen nekem valaki az elmúlt közel 20 évből – amióta ő a nyilvánosság előtt él – egy olyan újságcikket vagy egy olyan képernyős megjelenést, ahol ő negatívan nyilatkozik bárkiről.

(Ez utóbbi már kapásból cáfolható, Puzsért több esetben a nyilvánosságban pocskondiázta, de neki esett annak idején Karácsony Gergelynek is, úgy látszik hogy Zsóka memóriája meglehetősen szelektív – a szerk.)

Hirdetés

Egy igazi jó ember volt, aki figyelt a környezetére.

És nagyon kevés olyan ember van, akire úgy lehetett számítani, ahogyan rá lehetett”

– fogalmazott, hozzátéve: az utolsó estén, amikor beszéltek, teljesen úgy látszott, hogy Krisztián egyre jobban van.

Nagyon sok időt és energiát tett abba, hogy előkészüljön egy teljesen új életre

– mondta Roboz Zsóka a Tények Plusznak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!