Az Anonymous szerint az orosz kémelhárítás szivárogtatta ki a Zelenszkij elleni merénylet tervét Az orosz kémelhárítás, az FSZB (Szövetségi Biztonsági
2019 december 19-én egy időutazó került az FBI kezére, aki azt állította magáról, hogy a távoli 2389-es évből érkezett. Forrása
Világhírű személy üzent Putyinnak. Az amerikai filmrendező azt tanácsolja az orosz elnöknek, hogy kezdjen jóban lenni a szomszédjaival, kezdjen barátságokat
A napvilágot látott dokumentum kendőzetlen és őszinte, egyben sokkoló kijelentéseket tesz arra vonatkozóan, hogy mi várható az Új Világrend felállásakor.
Az igazi diplomáciai háború még csak most fog kitörni? Az Európai Néppárt elnöke tombol Magyarország kormányának a döntése miatt. Az
Elgondolkodtató nyílt levél az ukrán néphez! Mit gondoltok, van igazság benne? Kedves ukrajnai bajtársaink, kedves civilek, katonák és kedves vezetőitek.
Az eddig legerősebb bizonyítékok ara, hogy a halál utáni élet nem mítosz, és hogy az emberi lélek nem szűnik meg
Több mint fél évvel ezelőtt vészjósló próféciát hozott magával, elmondása szerint az elkövetkező 1 év beigazolja majd az állításait! Úgy
Az orosz-ukrán háború első napjainak egyik hőse egy magányos pilóta, aki állítólag hat orosz gépet lőtt le egyetlen nap alatt.
EZ zajlik VALÓJÁBAN…? Sokkoló víziót vázoltak fel a jövőnkkel kapcsolatban. Megváltozik a jelenlegi világrend Vélhetően nem lesznek elégségesek az Oroszországgal