Egészségünk

Drámai megoldással gyógyítható a rák: a technológia már most rendelkezésünkre áll

Ennek a módszernek beláthatatlan következményei lehetnek mind a betegekre, mind a világra nézve.

Az egyik legvitatottabb kezelés emberéletek millióit mentheti meg, de vajon lesz-e böjtje annak, hogy istent játszunk?

Óriási áttörés

Először alkalmazták a tudományos életbe alig négy éve berobbant CRISPR genomszerkesztési módszert daganatos betegségek ellen az Egyesült Államokban.

Hirdetés

A genetikai olló biztonságosnak tűnik a három érintett beteg esetében, de túl korai megítélni, hogy javítani fogja-e túlélési esélyüket – közölték szerdán a Pennsylvaniai Egyetem kutatói.

T-sejtek a rák ellen

Az orvosok a betegek véréből kiszűrték az immunrendszer T-sejtjeit, amelyeket genetikailag módosítottak, hogy felismerjék a rákos sejteket és felvegyék ellenük a harcot.

A beavatkozás minimális és kezelhető mellékhatásokkal járt.

Két betegnél a myeloma multiplexet, az immunrendszer plazmasejtjeinek rosszindulatú daganatos megbetegedését kezelték, a harmadik a kötőszövetben lévő szarkómában szenvedett.

Mindhármuknál korábban eredménytelennek bizonyultak a hagyományos eljárások.

A genomszerkesztés során kitöröltek három gént, amelyek akadályozták a T-sejtek képességét, hogy támadásba induljon a betegség ellen, és egy új, negyedik génnel segítették a T-sejteket feladatuk ellátásában.

Elkezdtünk Istent játszani, és ez lehet, hogy baj

Ez a legkomplikáltabb genetikai sejtszerkesztés, amelyet eddig megpróbáltak. A beavatkozás bizonyítja, hogy biztonságosan lehet génszerkesztést végezni ezeken a sejteken – jelentették ki a tudósok.

Ugyanakkor ez az egész sokak életére hatással lehet.

Egy így megmentett ember ugyanis kérdés, hogy milyen géneket ad tovább, végső soron egy genetikailag “tökéletesített” rákra immúnis embertípus alakulhat ki belőlük.

Hirdetés

Az is nagy kérdés, hogy a hosszú, generációkon átívelő defektusokkal és hibákkal mi a helyzet.

Még ma is sokan azt állítják ugyanis, hogy beláthatatlan következményei lehetnek annak, amit a CRISPR technológia képvisel.

Vajon lesz-e böjtje annak a jövőben, hogy az ember Istent játszik…?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!