Misztikum

Egy földönkívüli lény testét rejtette a temető: a texasi Roswell, amiről senki sem beszél

1897-ben olyan események történtek, melyhez képest a későbbi Roswell-incidens csak egy tündérmese…

Erről a sztoriról jóval kevesebbet hallani a médiában, mint a Roswellnél történt ufó szerencsétlenségről, noha 1897-ben történt.

50 évvel az állítólagos Roswellben, Új-Mexikóban történt UFO baleset előtt egy titokzatos hajó zuhant le az Aurora nevű kisvárosban.

Hirdetés

Ezzel kezdetét vette Amerika talán egyik legelső igazi ufó ügye, amit annak rendje és módja szerint természetesen el is tusoltak…

Az ufó roncsát a hatóságok hamar megtalálták és elszállították, mint ahogyan a roncsban talált idegen testet is, mely egyértelműen nem emberi volt.

Sőt, a helyi temetőben el is temették…

Fontos és érdekes észrevétel, hogy az aurorai ufó baleset 5 évvel azelőtt történt, hogy a Wright fivérek először repültek Kitty Hawk-nál, így bármi volt a levegőben, az nem ember alkotta jármű lehetett.

Rengeteg szemtanú beszámolóját lehozták az akkori újságok, ráadásul hatósági jegyzőkönyvek is készültek róla.

Ezek egy része aztán utólag eltűnt, érdekes módon ugyanis fekete ruhás ügynökök jelentek meg az irattárakban…

De ez már egy másik aspektusa az ügynek.

Egyértelműen egy azonosítatlan repülő szerkezetről számolt be a Dallas Morning News 1897. április 17-i cikke, amelyet a Texas állambeli Aurora egyik lakosa, S. E. Haydon jegyzett.

A pilóta – aki természetesen nem élte túl a balesetet – a helyiek állítása szerint kétségtelenül nem e világról származott, sőt, a hadsereg egyik tisztje kifejezetten marslakónak titulálta a furcsa szerzetet.

Hirdetés

Úgy tudni, hogy az aurorai lakosok megadták a végtisztességet, és a helyi temetőben helyezték végső nyugalomra a nem embernek látszó lényt.

A kormányzati szintű összeesküvések szerint azonban az idegen teste nem a temetőben nyugszik, mivel a hadsereg még a tragikus szerencsétlenség éjszakáján rátette a kezét és Fort Worth-be szállították egy légi bázisra, majd onnan tovább egy titkos létesítménybe – talán az 51-es körzetbe…?

Egy szélkerék melletti kútban is találtak roncsokat, melyeket sebtében dobáltak oda az akkor még nem eléggé tapasztalt kormányzati ügynökök elől bizonyítékokat eltüntető helyiek.

Később egy tulajdonos, Brawley Oates vette meg a telket, és amikor a kitisztított kútból ivott, rejtélyes gyulladásos betegség kezdte el gyötörni, amibe majdnem belehalt.

Később a döntése nyomán betonlemezzel fedte le a kutat, aminek vizéből innentől fogva senki nem fogyasztott.

Bill Case oknyomozó újságírónak 1973-ban sikerült két szemtanút is előkerítenie, akik emlékeztek a történtekre.

Mary Evans mindössze 15 éves volt, amikor a baleset történt. Elmondása alapján szülei látták a légi jármű roncsait, őt azonban eltiltották a katasztrófa helyszínétől.

Hasonlóan járt Charlie Stephens is, aki 10 éves fiatal fiúként szülei tiltása miatt szintén nem tekinthette meg a maradványokat.

Természetesen az egyik kulcsmomentum az idegen teste volt.

Sokat kutakodtak különböző szervek a temetőkben, mire ráleltek egy sírra.

Előkerült egy sírkő, amin egy repülő csészealjhoz hasonló szerkezet volt látható, ráadásul a MUFON szerint a fémdetektorok is jelezték valaminek a jelenlétét a föld alatt.

Később kiderült, hogy egy egyszerű cső volt a mélyben, amire azonban utólagosan nem jelzett a detektor.

Tehát bármi is volt a mélyben, azt minden bizonnyal kiáshatták.

Az exhumálást továbbra sem engedélyezték a hatóságok, a filmesek azonban a fényképek és radarképek alapján találtak egy jelöletlen sírt azok között a nyughelyek között, amelyek többségét még az 1890-es években létesítették.

A gyanús sír azonban nagyon rossz állapotban volt, és még a radarfelvételekkel sem lehetett megállapítani, kinek vagy minek a maradványai nyugszanak benne.

A legtöbben úgy sejtik, hogy az idegennek csak apróbb maradványai voltak vagy vannak ott.

A konteó hívők szerint az ufó roncsban talált testet ismeretlen létesítményben szállították, és tanulmányozták.

A szkeptikusok szerint az egész csak egy kacsa, amivel a turistákat akarták a városba csalogatni.

Mások azonban azt állítják, hogy a helyiek eleve soha nem szerették a felhajtást körülöttük.

A jegyzőkönyvek márpedig léteznek, akárcsak a tanúvallomások arról, hogy valami szokatlan tárgy zuhant le 1897-ben.

Közel 50 évvel megelőzve a hírhedt Roswellt…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!