CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Élet a halál után: “tiszta fény” vette körül a túlvilágról visszatérő nőt

Elképesztő beszámoló egy “másik világról”, ami állítása szerint mindannyiunkra vár odaát.

A tudatunk tényleg túléli a testünk halálát: egy nő tért vissza a léten kívüli állapotból

A túlvilág létezik. Ehhez semmi kétség sem fér, mert sokan egyértelműen HISZIK, hogy van valami a halálunk után.

Hirdetés

Azonban ma már annyiféle közvetett bizonyíték áll rendelkezésünkre, hogy egyre több ateista és tudós is kiáll amellett, hogy a test halála nem jelenti a lélek, vagy a tudatunk halálát.

Sőt, egyfajta energia formában tovább tudunk élni, másik testbe szállni, vagy más világokat bejárni, erről a Titkokszigete.hu korábban már értekezett.

Sőt, egyes idegtudósok szerint az emberi lélek a halál után az univerzummal egyesül.

Más kutatások pedig úgynevezett mikrotubulusokat fedeztek fel az agyban, melyek a lélek “tárolói” lehetnek, mivel kvantumfolyadék lehet bennük a legújabb kutatások szerint.

Most egy fiatal nő este járta be a sajtót, aki a halálból tért vissza, és minden emléke megmaradt arról a másik valóságsíkról, ahová került, és amit sokan csak a túlvilágként azonosítanak.

Theresa elmondása szerint amikor az orvosok egy balesetet követően az életéért küzdöttek, egy rövid ideig látta saját magát, mert lebegett a teste felett.

Megfigyelte, hogyan próbáltak mindent elkövetni azért, hogy “visszahozzák” őt.

Aztán rövid idő elteltével mintha mély álom nehezedett volna rá. A szemei elnehezedtek, kába lett, és minden elhomályosodott körülötte.

Az egész egy úszómedencében történt, amiben elmerült. Mintha újra ott tért volna magához, ahol majdnem megfulladt.

Hirdetés

A medence aljára süllyedt, ezt is látta, mintha az egészet újraélné, mielőtt kihúzták őt onnan, és kórházba szállították, ahol próbálták megmenteni.

Theresa elmondta, hogy úgy érezte, mintha minden porcikáját átjárta volna valami megmagyraázhatatlan nyugalom.

“Tiszta fény vette körül az egész testem” – mesélte.

Olyan volt, mintha valaki “kiemelt” volna a saját testemből – tette hozzá.

Ez a tiszta és meleg fény sokáig körülvette, mitha csak egy ölelést kapott volna az “égiektől”.

Elmondása szerint soha nem érzett azóta sem olyan mérhetetlen megnyugvást, mint akkor, és ez leírhatatlan, nem lehet szavakba öntnei sem.

Ezek a legélénkebb emlékeim, amiket valaha átéltek – tetteb hozzá.

Therese beszámolójához hasonló beszámolókból nagyon sok vna, az utóbbi években egyre több.

Dr. Sem parnia szerint ezek az álmények lehetnének akár az agy egyfajta önsokk terápiái, azonban az emlékek túlságosan hasonlítanak a valóban megélt dogok emlékeire.

Azaz az agy aliha hallucinálja ezeket.

Ezek a halálból visszatérő betegek valami olyat látnak, ami nemn a képzeletük szüleménye, de még mindig nem tudunk egyértelmű tárgyi bizonyítékkal szolgálni erről az érzéken túli helyről.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.