Misztikum

“Elfogy az idő”: hamarosan jön a klímakatasztrófa és már szinte semmit nem tehetünk

Az eddigi legvészjóslóbb kutatás és egyben jelentés látott napvilágot. Már tényleg menthetetlen a Föld és annak klímája?

A különböző médiumokban gyakran halljuk azt a bizonyos figyelmeztetést: az „utolsó órában” vagyunk.

De vajon így van? Ha igen, akkor pedig mi is fog történni az utolsó óra lejárta után?

Hirdetés

Nehéz kérdések ezek, amelyek egyre inkább a közbeszéd részévé válnak. Annál is inkább, mert az elmúlt években sorra jelentek meg olyan jelentések, melyek igencsak kritikus képet festettek fel a jelen állapotokról.

Az ENSZ kezdte meg a sort egy néhány éve kiadott előrejelzéssel: ebben azt állították, hogy az emberiségnek 10 éve sincs talán már hátra, és mindössze 2-3 évünk van cselekedni, visszafordítani a folyamatokat.

Azóta ez az idő eltelt, érdemi változás pedig aligha történt, sőt…

Még több jelentés került ki a médiába, ezek pedig már azt taglalják, hogy a klímakatasztrófa elkerülhetetlen, már csak az a kérdés, hogy pontosan mikor is fog bekövetkezni…

A klímaváltozás hatásai ugyanis jelentősen felgyorsultak. Ma már aligha van olyan kutatás, mely azt állítaná, hogy elkerülhető, inkább arról beszélnek, hogy “Elfogy az idő”, de még annyit tehetünk, hogy mérsékeljük azt, ami ránk vár.

Sürgősen egy bolygómentő akciótervre van szükség, amit a Föld minden nemzete aláír, különben a hallgatásunkkal, a tehetetlenségünkkel írjuk alá a civilizációnk halálos ítéletét…

Európa brutális módon melegedett, akárcsak a Föld más részei.

Ausztráliában a gyümölcsök szó szerint megfőttek a fákon, míg Franciaország történelmének legmelegebb napját mérték 2019 nyarán.

Az Antarktisz soha nem látott jégtömeget vesztett, miközben Kínát időjárási anomáliák egész sorozata “tarolta le”.

Hirdetés

Európa egyes térségeiben drasztikusan eltérő hőmérsékleti trendeket mutattak ki. Közép-Európában például évtizedenként 0,14 Celsius-fokkal voltak melegebbek a szélsőséges napok, ami majdnem 1 Celsius-fokos emelkedést jelent a tanulmányozott időszakot illetően

– idézte Lorenzet a EurekAlert tudományos hírportál.

Ezek olyan jelzések a bolygónktól, melyek azt mutatják: talán már el is fogyott az időnk.

Nincs mit tenni, és itt az ideje tényleg sürgősen befejezni azt, amit csinálunk, mert a helyzet bár elkerülhetetlen, ennél is jóval rosszabb lehet.

Vagyis el kell kezdeni felkészülni a klímakatasztrófára, egyúttal visszavenni az emberi túlfogyasztásból és az üvegház hatású gázok termeléséből, ha nem akarunk megfulladni…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!