Tech-Kütyük

Ez a csoda-anyag válthatja a műanyagot, és mentheti meg az emberiséget. közel 10 éve dolgoznak rajta

Végre beérik a rengeteg munka. 100%-ban lebomlik és csak természetes összetevőkből áll!

Már 50 éve erre kellett volna áttérni, és ma nem lennénk a szakadék szélén!

Az anyag, amit 50 évvel korábban kellett volna feltalálni

A tény, hogy ez az anyag mennyire különleges, egyértelmű, mert még a szakértők is azt mondják, hogyha 50 évvel hamarabb találták volna fel, akkor a műanyag szennyezés soha nem történt volna meg, mely jelenleg rengeteg problémát okoz a Földön.

Hirdetés

Ráadásul a műanyagok lebomlása és részecskeként való bejutása mindenhová gyakorlatilag teljesen elkezdte tönkretenni a teljes ökoszisztémát.

Ezzel szemben a most megalkotott anyag – amit közel 10 éve fejlesztenek – 100%-ig lebomlik, de tényleg!

Nem úgy, mint azok a műanyag szatyrok és zacskók, melyeket korábban évtizedeken át lebomlónak hirdettek a nagy gyártók, átverve a fél világot.

A jövő csomagolóanyag mentheti meg a bolygót

Mezőgazdasági hulladékból állítják elő az új növényi csomagolóanyagot, a biocellulózt.

A környezetbarát anyag teljesen lebomlik.

A biocellulózt egy lengyel cég, a makegrowlab fejlesztette ki. Josh Brito környezetvédelmi szakmérnök Roza Janusz ötletét fejlesztette tovább.

A fejlesztők célja az volt, hogy egy olyan újrahasznosítható, és 100%-ban lebomló csomagolóanyagot hozzanak létre, amely leválthatja végre a műanyagot zacskókat és frissen tartó fóliákat.

A helyi mezőgazdasági hulladékot használják fel hozzá, melyet mikroorganizmusok segítségével – egyfajta fermentációs eljárással – biocellulózzá alakítanak át.

A természet végzi el a “gyártást” és a lebontást is

Először egy keveréket készítenek Kombucha teából – cukor és egyéb szerves anyagok hozzáadásával -, majd ezt folyadékot adagolják a mezőgazdasági hulladékhoz.

Hirdetés

Ennek hatására elindul egy speciális erjedési folyamat, ahol a mikroorganizmusok végzik el az átalakítást, vagyis a „gyártást”.

A biocellulóz átlagosan két hét alatt jön létre.

Akár fél évig is felhasználható az alacsony PH értéke miatt.

Használat után pedig akár együtt komposztálható a zöldségekkel és gyümölcsökkel, mivel 100 százalékban lebomlik.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!