CímlapsztorikEgészségünkÉrdekes világ

Ez az orvos az összes betegségek vízzel gyógyította: azonnal rászállt a gyógyszeripar

Az orvos szerint bizonyos folyamatokkal képesek lehetünk a testünk 70 százalékát harmonizálni, megtisztítani, ami nagyon fontos a betegségmegelőzés szempontjából.

Az emberi szervezet 70 százaléka vízből tevődik össze, de egyes szervek, mint például az agy, 90 százaléka víz.

Ha nem iszunk kellő mennyiségű vizet, egyszerűen az agyunk sem tud megfelelően működni, ugyanis az úgynevezett neurotranszmitterek nem képesek jelezni olyan fontos üzeneteket, mint a szomjúság.

Hirdetés

Ezért napról-napra, évről-évre a szervezetünk egyre jobban kiszárad, ami sok betegségnek lehet a forrása.

1996-ban a japán Masaro Emoto azt figyelte meg, hogy például az a vízszerkezet, amely mellett imát mondanak, megváltozik.

Egy erősen szennyezett tó vízszerkezetét vizsgálta, úgy, hogy arra kérte az embereket, hogy imádkozzanak.

Ez meg is történt, egy-egy csoport a tó partján fohászkodott, mások a csónakokban ülve imádkoztak, miközben sokan gyertyákat is gyújtottak.

Emoto mintát vett a vízből, mielőtt megkezdődött volna a szertartás, majd az imádkozás végeztével is merített a tó vízéből.

Ezután azt vette észre, hogy a szennyezett víz szerkezetében a molekularészecskék teljesen kaotikus alakzatot öltöttek fel, az imával “megtisztított” víz részecskéi pedig csodaszép kristályos formákban pompáztak, ráadásul ennek a víznek a szerkezete egy hónapig változatlan maradt.

A vizsgálatok nyomán kiderült, hogy a következő egyszerű mondattal lehet alakítani, harmonizálni a víz szerkezetét:

“Kérlek, légy jó, rendeződj csodás alakzatba!”

Fontos az is, hogy a mellkasunkhoz közel tartsuk az imára kulcsolt kezünket, mikor az említett mondatot kimondjuk.

Hirdetés

Ez azért fontos, mert emlékezzünk a cikk elejére:

Szervezetünk több mint 70 százalékban vízből tevődik össze, így az ima erejével testünk 70 százalékát képesek leszünk harmonizálni, megtisztítani, ami nagyon fontos a betegségmegelőzés szempontjából.

Emoto azt is észrevette, hogy a klór, amit a vezetékes vízbe tesznek, megakadályozza ezen kristályok képződését.

Arra is felfigyeltek, hogy a víz képes egyes szavak rezgésszámát memorizálni, vagy azt, hogy valaki szépen, kedvesen, kiegyensúlyozottan tekint-e rá, vagy mérgesen, idegesen, zaklatottan szemez vele.

Az angol nyelvű Boldog karácsonyra (Merry Christmas) a víz kristályok szabályos szerkezetbe rendeződtek, az olasz verzió hallatán pedig kissé dinamikusabbá váltak, mivel maga az olasz nyelv is zeneibb csengésű.

Azért, hogy kihasználjuk a vízben rejlő energiát, gyógyhatást, naponta legalább 2 liter mennyiséget kell meginni.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!