CímlapsztorikÉrdekes világ

Fellázadnak az egészségügyi dolgozók: óriási tüntetést tartanak Kásler és Orbán már “remeg”

Az egészségügy ultimátumot adhat a kormánynak: több mint 70%-uk mondana és állna fel akár már holnap…

Összeomlás várható?

Mattot adhatnak Orbánnak az egészségügyi dolgozók, akiknek elege van, hogy eddig hülyének nézte a kormány őket?

Hirdetés

Egy biztos:

A járvány leple alatt bár nőtt a fizetésük, még mindig nevetségesen alacsony, ráadásul az fiatalabb dolgozók “inasozásra” is sokan berágtak, amit Orbán egy interjú során engedett meg magának.

Most egyetlen megoldást látnak: ultimátumot küldeni Orbánnak.

A magyar egészségügy nagy része így is a pálya elhagyásán gondolkodik, méghozzá véglegesen…

Nemcsak egészségügyi dolgozók vesznek részt a szombati demonstráción, hanem a Hallgatói Szakszervezet és a pedagógusok is jelezték, hogy ott lesznek a Hősök terén július 31-én.

A tüntetést a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) kezdeményezte, amelyre reményeik szerint elmegy Kásler Miklós miniszter, illetve Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság elnöke is.

A döntéshozók nem hallgattak meg bennünket a tárgyalóasztalnál, ezért a Hősök teréről kell üzennünk a fizikai és lelki terheinkről és a felelősségteljes munkánk alulfinanszírozottságáról

– mondta a MESZK elnöke.

Még az utolsó napokban is szolidaritásukat fejezik ki egyes országos szervezetek.

Hirdetés

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) szerdán levélben biztosította támogatásáról az egészségügyi szervezetet, amely kiemelte:

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény a szakmai szervezetek tiltakozása ellenére került elfogadásra.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a pontos válaszlépése erre Orbán Viktornak vagy Kásler Miklósnak.

Egy biztos: szorult a helyzet, mert a tömeges “felállások” össze is omlaszthatják a magyar egészségügyet.

Ez pedig egyáltalán nem hiányzik az Orbán-kormánynak a választások előtti évben.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!