Hatalmas pofon a románoknak: ősi, Árpád-kori Hun települést Temesváron
Felsejlik az ősmagyar haza: őseink szelleme “visszaköveteli” az elveszett területeket…
Egyúttal, mintha a sors fintora is lenne, és emlékeztetné a románokat arra, hogy valójában őseink földjén ők még mindig csak jöttment, megtűrt vendégek…
Mindenkit meglepett, hogy Temesváron Árpád-kori leleteket találtak. Arra ugyanis senki nem számított, hogy az ásók magyar vonatkozású régiségeket forgathatnak ki a kutatóárokból.
Amikor pedig a hunok itteni lakóhelyének maradványai is feltűntek, teljes lett a döbbenet.
Jelenkori történelmünkben többször is nekiláttak már a temesvári Hunyadi-kastély megmentésének, ma mégis üresen áll, napjai megszámlálva.
A középkorban cölöpökre épült, és már több évtizede folyamatosan süllyed. Falai megrepedtek, a födém megadta magát.
Bizonyos, hogy az ingatlan állapotáért felelős hatóságok szándékosan várják a halálát, éppúgy, mint a szilágysági Ördögkúton, ahol a Bay-kastély omlott össze nemrég, épp hasonló nemtörődömség miatt, sőt a helyi románok bosszúja, haragja miatt.
Hogy mi köze van a temesvári várkastélynak a régészeti feltáráshoz? Először is az, hogy ebben az épületben működött évtizedeken át a Bánsági Múzeum (jelenleg Bánsági Nemzeti Múzeum), amelynek régészeti leletanyaga Európa-hírű. De hiába páratlan, ha kihúzták alóla az intézményt, magát az ingatlant.
Miután az épület egyre veszélyesebbé vált, a műtárgyakat összepakolták, és átvitték az egyik még épen álló várbástyába, ahol korábban a közgyűjtemény néprajzosai tevékenykedtek. Az anyag sorsa bizonytalan.
A megyeszékhely emblémája, a műemlék épület éppúgy, mint a feltárt leletanyag a magyar történelem fontos része. A várkastélyban Károly Róbert koronás főként tartózkodott, majd a Hunyadi család több tagja, beleértve Szilágyi Erzsébetet is.
Hunyadi János innen indult törökverő küzdelmeire, egyebek mellett a nándorfehérvári csatába. Majd Dózsa György vére tapadt az erődhöz, hiszen itt helyeztek tüzes koronát a fejére, itt végezték ki őt. A XX. században Ormós Zsigmond műgyűjteményének egy része kapott helyet a falai között, többek között a régészeti anyag.
No de térjünk vissza az Árpádokhoz és a most folyó ásatáshoz, amely a kötelezően elvégzendő munkák közé tartozik, a nagyberuházáshoz, amelynek célja a temesvári Nyugati Tudományegyetem uszodájának felépítése! Ha az urbanizációs fejlesztés nem kezdődött volna el, a leletmentő feltárásra sem kerül sor.
Annak a szava számít, aki az ásót fogja?
A sors azonban úgy hozta, hogy az itt dolgozók, a temesvári, a szatmárnémeti és a gyulafehérvári szakemberek 41 régészeti telepet azonosíthattak a jelzett területen idén júniusban, ezek különböző korból származó leletanyagot rejtenek.
A kutatott időszak a római kortól a XX. század elejéig terjed, ami egészen egyedi. Találtak itt II–IV. századi települést és nyughelyet, Árpád-kori (XII–XIV. századi) leletegyüttest, falmaradványokat a XVIII–XIX. században emelt osztrák erődből, egy kutat és két épület alapjait a XX. század elejéről.
Silviu Ene vezető régész szerint az ásatási brigád számára a legnagyobb meglepetést az ókori temető 14 sírja jelentette, mivel szarmata leletanyag Temesváron még soha nem került elő. És ez nem is akármilyen. Leltára igen gazdag és változatos.
Találhatók benne viseleti kiegészítők, díszek, fibulák, gyöngyök, ékszerek, kerámiaedények, használati és mezőgazdasági tárgyak, sarlók, balták, kemencék, tűzhelyek, ételtárolók, áldozati eszközök, fegyverek, íjak, lándzsahegyek és lószerszámok.
Erre a rétegre épültek rá az Árpád-kor földbe süllyesztett házikói. A településrészről az archeológus azt mondta, azért fontos, mert kevésbé ismert korszaka ez a temesközi városnak. Ami megmaradt ebből az időszakból, azt utólag tették tönkre, többnyire az osztrák birodalmi építkezések. Legalábbis a hivatalos álláspont szerint.
Az 5. számú lelőhely ugyanis ellentmondásos nyilatkozatokat váltott ki. Az itt kiásott temetőt nem kevesebb, mint öt évszázadon át használták.
A hun kori leletek is innen származnak, azokból az évekből, amikor a griffes-indás kultúra képviselői lerohanták Európát.
Az előkerült anyag viszont nem arra utal, hogy mindent felégettek volna maguk körül. A népcsoport, amelyhez tartozik, főként mezőgazdasággal és fémmegmunkálással foglalkozott, egyebek mellett aranyművességgel, termékeit a helyi lakosságnak adta el. Tehát letelepedett életmódot folytatott.
Az egyik női sírban római kori pénzérme is megőrződött Marcus Aurelius császár korából, valamint egy sarló alakú medál, amely elterjedt volt a római lányok körében. A Temesváron kutató régészek szerint Dacia tartományban is.
Ugyanebből a korszakból több hulladékgödröt és egy védelmi árkot is feltártak, de egy kártyalapra is rábukkantak.
Ezt az egyik népszerű római társasjátékban, a latrunculiban használták, amely főként a katonák körében terjedt el. Amennyiben lehet hinni a szakembereknek…
Hiszen arról is szó lehet, hogy kizárólag hun és Árpád-kori leleteket a mai napig nem szabad együtt kiásni Romániában, pontosabban nem ugyanazon a területen és ugyanazon régészeti feltárás keretében.
Ahol a kettő, a hun meg a magyar nagy számban előfordul, külön is, meg együtt is, ott római vagy dák régiségnek is lennie kell…
A gyakorlatban mindig annak a szava számít, aki az ásót fogja a kezében.
Azt ugyan a régészek beismerik, hogy III. és IV. századi feltárások már történtek a város más részein, például a belvárosban, amikor a negyed legutóbbi rehabilitációja zajlott, de fenntartják, szarmata leletek ekkor nem kerültek elő. Bár ki tudja, igaz-e ez az állítás?
A délkelet-alföldi lelőhelyen most ezernél is több tárgy, régészeti lelet került elő, ami nem kevés, ám elég sok ahhoz, hogy közülük jó néhány hamis azonosságot, besorolást kapjon, és meghiúsítsa azt a kísérletet, amely az objektív történelemírást szorgalmazza.
Ez mind nagyon fontos felfedezések.
Egyúttal, mintha a sors fintora is lenne, és emlékeztetné a románokat arra, hogy valójában őseink földjén ők még mindig csak jöttment vendégek…
Gurzó K. Enikő/Magyar Nemzet
