A "Putyin agyának" is nevezett orosz filozófus szerint a szent Oroszország küzd az Antikrisztus ellen. Ki mit gondol erről? „Szent
A Bibliát, a koronavírus elleni vakcinákat és a világirodalom nagy részét is ki lehetne dobni, ha Orbán Viktor utasításait fogadnánk
Tanárokat és diákokat a tévébe - hirdeti Hadházy Ákos. Az ország megmozdulására számít pénteken, azaz ma délután 5 óra 30
Nagyon erős bejegyzésben magyarázta el egy amerikai orvos, miért nézi meg minden betege Facebook-profilját, mielőtt közölné a hozzátartozóival a létező
Kijelentette: kiállnak a magyar családok mellett. Orbán Viktor ismét tanúbizonyságot tett amellett, hogy számára családok megélhetése és boldogulása az első.
Erről bezzeg alig esik szó a Vatikánban… Az egyház kiteregetett szennyesei. Azt már régóta tudni lehet, hogy a mai katolikus
Putyin nemcsak Ukrajnát veszítheti el, hanem azt is, ami a posztszovjet birodalomból megmaradt. Mindent a feje tetejére állíthat a mostani
Ennek nagyon rossz vége lesz, ultimátumot kaptunk? Magyar vétó akadályozza az EU és 79 ország stratégiai megállapodását, emiatt pedig újra
"Magánlakásban lakom, ahol úgy élek, ahogy akarok" - tette hozzá kifakadva. Mennyi rezsit fizet Orbán? - tette fel a kérdést










