Egy egészen hihetetlen teória merült fel a Naprendszer keletkezésével kapcsolatban, mely egyúttal magyarázatot adhat arra, miért nem találtunk még rá
A tudósok megkongatták a vészharangot. Máris kirobbanhat a következő világjárvány? H5N8. Jobb, ha megjegyezzük ezt a nevet, mert könnyen lehet,
Óriási a botrány, megszólalt az igazgató is. Az egyik egri gimnázium 2020-as gólyatáborában meglehetősen érdekes feladatot kellett teljesítenie a diákoknak:
Csodálatos konyhai fűszernövény, amit a gyógyítás szolgálatába állíthatsz. A kakukkfüvet régóta használják torokfájás, köhögés, és különböző felső légúti fertőzések esetén.
Itt az ideje összefogni, ez lehet az egyetlen esélye a kis Lilikének! A vírust a természet küldte az emberiség elpusztítására
"Rövid ideig fogjuk őket életben tartani, az elméjüket meggyengítjük, miközben megjátsszuk az ellenkezőjét. Aljas módon fogjuk felhasználni a tudomány és
Ha valaki kifut az időből, az magára vessen! Azért, hogy minél többen tudják időben rendezni járuléktartozásukat, újabb felhívást küld az
Akik nem hisznek a reinkarnációban, azok mivel magyarázzák ennek a lánynak esetét? Joey Verwey esetében a mesék, amelyekről feltételezhetően álmodott,
“Soha nem fordult velem elő olyan, hogy ennyire elkéssek” Schobert Norbi borzalmas hírt jelentett be
Végzetes diagnózis, és mindenki csak a csodában bízhat…? A fitneszguru a közösségi oldalán egy szomorú hírt közölt, miszerint az egyik










