FIGYELMEZTETNEK a csillagászok, közleményt adott ki a NASA. Döbbenetes felfedezést tettek, mely alapvető hatással lehet a jövőnkre és a földi
Megdöbbentő képek láttak napvilágot. Tóth Gabi a történtek ellenére több száz ember előtt lépett fel a Várkert Bazárban, az augusztus
A kabinet javaslata szerint meg kell vizsgálni a nyugdíjkorhatár emelését, mivel egyre többen mennek nyugdíjba, ami nagy terhet jelent az
Itt a nagy leleplezés? Tóth Vera maga mondta el a saját szájával! Még évekkel ezelőtt volt vendég Tóth Vera a
EGY KIS ÍZELÍTŐ a diktatúrából? Bántalmaztak egy magyar férfit Budapesten, aki az államalapítás ünnepe alatt Magyarországra látogató török elnöknek bemutatott
Elképesztő felvételek kezdtek el terjedni a neten. Két videón is látszik, hogy egy mentőállomás udvarán egy mentős szétver egy több
Mondott még mást is újdonsült párja mellől. Tóth Gabi nagyon energikus volt a színpadon, láthatóan mutatni akarta, hogy nem törték
Szeptember 2-án szentelik az Esztergom-Budapesti főegyházmegye segédpüspökévé Fábry Kornélt, aki korábban az Eucharisztikus Kongresszus főtitkára volt. „ A kereszténységhez három
Hamarosan jönnek a földönkívüliek, hogy egy az emberiség végét jelentő atomháborút akadályozzanak meg? Uri Geller, a legendás kanálghajlító a Mirorrnak










